Lingard újabb kontinensen próbálja ki magát, jól ismert csapattársa is lesz – sajtóhír
Az elmúlt hetekben gőzerővel csapatot kereső egykori angol válogatott középpályás meglelte új állomáshelyét…
César Luis Merlo információi szerint a csapat nélküli Jesse Lingard egyezségre jutott a brazil Corinthians együttesével megkötendő 1+1 évre szóló megállapodásban.
A 33 éves középpályás a Manchester Unitedben nevelkedett és egészen 2020-ig a “vörös ördögök” kötelékében állt, noha számtalanszor a csapattól kölcsönben távol szerepelt. Lingard 2021 tavaszán eredményesen teljesített a West Ham United színeiben, hiszen 16 pályára lépés alatt kilenc gólt szerzett, azonban nem került végleg a “kalapácsosokhoz”. Ezt követően a Nottingham Forest alkalmazásában állt, a 2022-2023-as idényben mindössze két gólra futotta erejéből a Ligakupában.
A folytatásban bár több szigetországi együttes érdeklődött iránta, Lingard végül 2024 februárjában a dél-koreai FC Szöulhoz szerződött, melyet tavaly év végéig erősített. A korábbi angol válogatott játékos ez idő alatt 67 mérkőzésen 19 gólt szerzett a koreai együttes színeiben.
Lingard brazíliai kalandja nemcsak a játékos karrierje szempontjából meghatározó, hanem a Corinthians számára is komoly presztízsértékkel bír. Új csapatánál az angol légiós együtt játszhat Memphis Depay-jal, akivel 2015 és 2017 között csapattársak voltak az MU-nál, és már jól ismeri a brazil légkört.
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Lintao Zhang/Getty Images)