PL: a tökutolsó Wolverhampton otthonában szenvedett vereséget az Aston Villa – videóval
Az angol bajnokság (Premier League) 28. fordulójának nyitómérkőzését pénteken este a sereghajtó Wolverhampton és a dobogós helyekért küzdő Aston Villa játszotta.
Nem született gól az első félidőben
Az első félidő nem úgy vonul be a történelem könyvekbe, mint az egyik legizgalmasabb. A csapatok ugyanis nem rukkoltak elő szemet kápráztató támadójátékkal, mindössze egyetlen komoly lehetőséget lehetett feljegyezni. A 17. percben Douglas Luiz lőhetett jó helyzetből, azonban Josés Sá bravúrral védeni tudta a próbálkozást. A szünetre ennek következtében 0-0-val mentek a csapatok.
A Wolves behúzta második győzelmét az idényben
A második félidőben megtudta szerezni a vezetést a Wolves! A 61. percben Tchatchoua tette középre a labdát, amit Armstrong át szeretett volna venni, de nem jött össze neki, így pont jó lett a lendületből üresen érkező Joao Gomesnek, aki 13 méterről a kapuba lőtt, 1-0! Az Aston Villa nagyon súlytalan volt, ezért igazán komoly lehetőségekig nem jutottak el. Az utolsó pillanatokban ráadásul meglőtte a másodikat is a hazai csapat Rodrigo Gomes révén, így a 22 éves portugál védő állította be a 2-0-ás végeredményt! A találkozót ennek következtében elbukták az Oroszlánok, ami még nagyon sokba kerülhet a szezon hajrájához közeledve. A Wolves ezzel megszerezte második győzelmét az idényben, ami ha a bennmaradáshoz nem is lesz elég, de a kiesés képén tudnak egy kicsit kozmetikázni.
Wolverhampton – Aston Villa 2-0 (0-0)
Helyszín: Molineux Stadion, Vezette: C. Pawson
Gólszerzők: Joao Gomes (61.), R. Gomes (90+7.) ill. –
Sárga lap: Mosquera (45+1.), Armstrong (52.), Bellegarde (59.) ill. Buendia (54.), Bailey (75.), Cash (90+3.)
Kiállítás: – ill. –
Wolves: Sá – Mosquera, S. Bueno, Toti – Tchatchoua, Joao Gomes, André (A. Gomes 90.), H. Bueno – Bellegarde (Arokodare 81.), Armstrong (R. Gomes 90+3.), Mané. Vezetőedző: Rob Edwards
Aston Villa: Martínez – Cash, Konsa, Torres, Digne (Maatsen 71.) – Onana, Douglas Luiz (Barkley 60.) – Sancho (Bailey 60.), Rogers, Buendia (Abraham 71.) – Watkins (Alysson 86.). Vezetőedző: Unai Emery
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 28. forduló eddigi eredménye és további programja:
Péntek:
Wolverhampton – Aston Villa 2-0
Szombat:
13:30 Bournemouth – Sunderland (Tv: Spíler 1)
16:00
Burnley – Brentford
Liverpool – West Ham United (Tv: Spíler 1)
Newcastle United – Everton
18:30 Leeds United – Manchester City (Tv: Spíler 1)
Vasárnap:
15:00
Brighton – Nottingham Forest
Fulham – Tottenham (Tv: Spíler 1)
Manchester United – Crystal Palace (Tv: Match 4)
17:30 Arsenal – Chelsea (Tv: Spíler 1)
A bajnokság állása:
Borítókép: (James Gill – Danehouse/Getty Images)