Csütörtökről péntekre virradóra játszották le a dél-amerikai Szuperkupa (Recopa Sudamericana) visszavágóját a Flamengo és a Lanús között…
Az első mérkőzés 1-0-s megnyerése után a Lanús hosszabbításban 3-2-re másodszor is győzni tudott a Flamengo ellen, így kettős győzelemmel hódította el a Recopa Sudamericanát.
A rióiak hiába kezdték aktívabban a mérkőzést, képtelenek voltak gólra váltani a helyzeteiket. Ezzel szemben az első félóra végén A. Rossi kapus elvesztette a labdát a felezővonal közelében, és az első mérkőzésen is eredményes Rodrigo Castillónak csak az üres kapuba kellett gurítania a Lanús vezető gólját. Nem sokkal később a hazaiak tizenegyeshez jutottak, melyet a csapatkapitány Giorgian de Arrascaeta értékesített. Az első 45 perc 1-1-es döntetlennel zárult.
A második félidő nagy részében a Flamengo egy kapura játszott, de kevés valamire való lehetőséget tudott kialakítani, így sokáig újabb gólt sem szerzett. Néhány perccel a rendes játékidő vége előtt azonban újabb büntetőt harcoltak ki, ezúttal pedig Jorginho volt eredményes. Losada kapus a második tizenegyesnél is jól érezte az irányt, de hárítani most sem tudott. A 90 perc végeztével a Flamengo 2-1-re vezetett, így összesítésben 2-2 volt az állás, jöhetett a hosszabbítás.
A túlórában is a hazai csapat támadott többet, mindez azonban a gólhelyzetekben egyáltalán nem mutatkozott meg, sokáig eseménytelenül zajlott a kétszer 15 perces hosszabbítás. A 118. percben azonban egy szöglet után a vendégek voltak eredményesek, M. Sepulveda beadását a paraguayi José Canale Domínguez fejelte védhetetlenül a hálóba. A Flamengónak újabb gólt kellett volna szereznie a tizenegyesrúgásokhoz, ez azonban nem jött össze, kitámadtak, és a 122. percben a csereként beállt Dylan Aquino egy labdaszerzést követően a kapust is kicselezve volt eredményes. Az argentin csapat így a visszavágót is megnyerve, kettős győzelemmel hódította el a címet.
A Lanús története során először nyerte el a Recopát, és a klub negyedik nemzetközi kupagyőzelmét ünnepelhette a 2013-as és a tavalyi Copa Sudamericana, valamint az 1996-os Copa CONMEBOL begyűjtése után.
Flamengo – Lanús 2-3 (1-1, 2-1, 2-3, 2-3) – hosszabbítás után
Gólszerzők: De Arrascaeta (37. – büntetőből), Jorginho (85. – büntetőből), ill. R. Castillo (29.), Canale Domínguez (118.), D. Aquino (120+2.)
Győztes: a Lanús kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Wagner Meier/Getty Images)
