Site icon Fociclub

Bundesliga: nagy hajrá után a Bayern nyerte a Klassikert! – videóval

A német Bundesliga 24. fordulójában került sor a ‘Der Klassiker-re’, azaz a Borussia Dortmund – Bayern München összecsapásra. A végül bajor győzelemmel záruló találkozón a két csapat igazán kitett magáért! 

A listavezető bajorok közvetlen üldözőjük és egyben legnagyobb riválisuk otthonában nehéz meccsre számíthattak. A találkozót egyesek úgy harangozták be, hogy akár a német bajnokicímről is dönthet, hiszen egy esetleges Bayern-győzelemmel Vincent Kompany csapata 11 pontra növelné előnyét a BVB előtt. 

A Bayern kezdte jobban a találkozót!

A vendég csapat hamar magához ragadta a labdát és a kezdeményezést is a vendég csapat. Ha nem is záporoztak, de adódtak helyzetek a dortmundi kapu előtt, gólt azonban a hazai csapat szerzett: Nico Schlotterbeck tökéletesen érkezett egy szabadrúgásra, és a kapuba fejelt. 

A félidő közepén szerzett hazai találatra nem volt válaszuk a bajoroknak.

A fordulást követően aztán hamar megváltozott minden.

Serge Gnabry lövése az 54 percben Harry Kane elé került, aki köszönte szépen meglőtte ‘szokásos’ gólját. 

Igazán nyílt lett a találkozó, a Dortmund is feljavult, ám Sclotterbeck a saját kapuja előtt is főszereplővé vált, az ő buktatása miatt rúghatott ugyanis Harry Kane büntetőt. Az angol válogatott klasszis köszönte szépen a lehetőséget,  a 70. percben vezetést is szerzett a Bayernnek.

Hátrányban próbált váltani a hazai csapat, nagy erőket mozgósítva a z újabb gól megszerzéséért. Mondhatni kiegyenlítetté vált a találkozó – Leszámítva a labdabirtoklást, amely a Bayern neve mellett 65% körüli volt szinte végig. 

A BVB azonban nem adta fel, és az első gólnál kiszolgáló Daniel Svensson révén a hajrá előtt egyenlített. 

2:2-nél érezhető volt, hogy vagy egy hiba, vagy egy villanás döntheti el a három pont sorsát. Végül Joshua Kimmich révén utóbbi igazolódott be. A vendégek középpályása hatalmas gólt lőtt, állítgatás nélkül a 87. percben, eldöntve a találkozót. 

A Bayern München tehát megnyerte a ‘Klassikert’, előnye így 11 pontra nőtt a Dortmund mögött.
Nem akarunk jóslatokba bocsátkozni, de ezt a bajnokságot talán már csak valóban a 11 ponttal vezető Bayern bukhatja el (…)

Borussia Dortmund – Bayern München 2-3 (1-0)
Signal Iduna Park, Vezette: S Jablonski 
Gólszerzők: Schlotterbeck (26.), D. Svensson (83.) illetve kane (54. és 70. – a másodikat büntetőből), Kimmich (87.)
Sárga lap: Schlotterbeck (20.) illetve – 
Piros lap: –

Dortmund: Kobel – Can (Bensebaini (45+5.), Anton, Schlotterbeck – Couto, Sabitzer, Nmeca (Jo. Bellingham, 75.), D. Svensson – Adeyemi (Brandt, 75.), Beier (S. Inacio, 75.) – F. Silva (Guirassy, 67.). Vezetőedző: Nico Kovac

Bayern: Urbi – Stanisic, Upamecano, Tah, Laimer,(Bischof, 90.) – Pavlovic, Kimmic (Goretzka, 90+2.) – L. Diat, Gnabry (Musiala, 62.), Olisae (Kim-Min Jae, 90+2..) – Kane. Vezetőedző: Vincent Kompany

A forduló eddigi eredményei és a további program: 2

péntek: 

Augsburg – 1. FC Köln 2-0 

szombat:

Hoffeneim – St. Pauli 0-1

Bayer Leverkusen – Mainz 1-1

Borussia Mönchengladbach – Union Berlin 1-0 

Werder Bremen – Heidenheim 2-0

Borussia Dortmund – Bayern München 2-3

vasárnap: 

15:30 Vfb Stuttgart – Wfl Wolfsburg (Tv: Aréna 4)

17:30 Eintracht Frankfurt – Freiburg (Tv: Aréna 4)

19:30 Hamburger SV – RB Leipzig (Tv: Aréna 4)

A Bundeliga aktuális állása: 

Az állást biztosítja a Sofascore

(Borítókép: Photo by Pau Barrena/Getty Images)

 

 

Exit mobile version