Site icon Fociclub

Felkészülés: kikapott a svédektől a magyar női U19-es válogatott

A magyar női U19-es válogatott tagjai egy spanyolországi edzőtáborral készülnek a közelgő Európa-bajnoki selejtezőkre…

A magyar női U19-es válogatott szombaton 2-0-s vereséget szenvedett Svédország korosztályos nemzeti csapat ellen a spanyolországi összetartás helyszínén, San Pedro del Pinatarban.

Az edzőtáborozás célja, hogy segítse a korosztályos válogatott felkészülését az áprilisi Eb-selejtezőkre, amelyen a női szakágban is magasan jegyzett együttesekkel, Spanyolországgal, Portugáliával, továbbá Észak-Írországgal küzd meg a Gajdóczi Tibor vezette együttes.

A szombati összecsapás első félideje kiegyenlített játékot hozott, összességében a mieink egy hajszállal többet birtokolták a labdát, és ígéretes lehetőségekig is eljutott. Gólt azonban a 27. percben a svédek szereztek, így egygólos előnnyel mehettek a szünetre. A második félidő eleje a skandinávoké volt, és a 71. percben megszületett a  második találatuk is, amire az utolső bő negyedórában válaszolhattunk volna, de ezen a találkozón csak kapufáig, és kimaradt ziccerig jutottunk, a szépítés nem sikerült.

„Nagyon hasznos mérkőzést játszottuk egy erős ellenféllel szemben. Végig magas volt az iram, és a mérkőzés egyes periódusaiban sikerült mezőnyfölényt kialakítanunk, ami biztató a jövőre nézve. Sajnos a helyzeteink kimaradtak, így a végeredményt tekintve nem tudtuk meglepetést okozni, viszont nagyon jól látható volt, hogy miben kell előrelépnünk a védekezés terén az Eb-selejtezőkig” – nyilatkozta a találkozó után Gajdóczi Tibor szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

A mieink jövő pénteken 11 órakor az Egyesült Államok ellen lépnek pályára.

Svédország U19 – Magyarország U19 2-0 (1-0)

Magyarország U19: Spilenberg Maja Andrea – Túróczy Anna Mária (Bánfi Gréta, 56.), Máté Nóra (Jákri Dóra, 67.), Gágyor Zille, Hanász Vanda (Szalay Gyöngyvér, 56.) – Vinalis Victoria, Szarvas Sára (Borzák Lilien, 67.), Szabó Melissza, Szilvási Nelli (Csombor Luca, 46.) – Nyul Petra, Brekovszki Julianna

Exit mobile version