A Paks 2-1-es vereséget szenvedett a Kisvárda ellen, ezzel sorozatban az ötödik bajnokiját veszítette el…
A Paks vezetőedzője, Bognár György meglátása szerint csapata inkább a második félidőben esett szét:
„Egy viszonylag elfogadható első félidő volt, a másodikban pedig csak magunkat okolhatjuk – gyenge volt, a cseréink sem ültek, nem lett jobb a játékunk. Az első félidőben úgy gondolom, fejben rendben volt a csapat, a második játékrészre fordulva már az elején láttam, hogy nincs meg az a ritmus, kényelmesebbek lettünk, illetve megjöttek a visszatérő hibáink is. Ha jobb passzban lenne a csapat, akkor nem egy helyzetünk lenne, hanem négy, öt, hat…”
„Semmi köze nincs a gólhelyzetnek, a gólba tartó labdának ahhoz, hogy 11-es legyen. Nagyon furcsának találom, de a Fradit is megverette a VAR két hete, akkor mire számítsunk mi?” – tette hozzá Bognár a Kisvárda tizenegyesével kapcsolatban.
A pocsék passzban lévő Paks már a negyedik helyre csúszott vissza, és például a Kisvárda is egyetlen pontra megközelítette.
