Site icon Fociclub

PL: hátrányba került, de végül nyerni tudott hazai pályán a Manchester United! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 28. fordulójának vasárnapi játéknapján a Manchester United a Crystal Palacet látta vendégül.

Hátrányban a Manchester United

Nem indult jól a mérkőzés a United szempontjából, hiszen már a 4. percben hátrányba kerültek. Ekkor Lacroix verte meg a védőjét egy szögletnél, majd 10 méterről a jobb alsó sarokba fejelt, 0-1! A vezetés megszerzését követően a Palace átadta a kezdeményezést a Unitednek, a hazaiak viszont sokáig nem tudtak mit kezdeni a vendégek jól szervezett védekezésével. Mindezt jól mutatja, hogy a United első kaput találó lövésére a 38. percig kellett várni, amikor Sesko fejesét védte Henderson. Az utolsó percekben viszont közel járt az egyenlítéshez a hazai csapat, Henderson előbb Fernandes szabadrúgását tolta szögletre, majd egy beívelésnél Casemiro fejelt ígéretes helyzetből kevéssel a kapu mellé.

Fordítani tudott Carrick csapata

A második játékrész korai szakaszában viszont komoly gondba került a Palace. Az 56. minutumban ugyanis Lacroix utolsó emberként követett el szabálytalanságot, ami miatt kiállították, a United pedig büntetőhöz jutott. A labda mögé Fernandes állt, ő pedig higgadtan a bal alsóba gurított, 1-1! A 65. percben ráadásul a fordítás is összejött a hazaiaknak, miután Fernandes beadását Sesko bólintotta a kapu bal oldalába, 2-1! A 74. percben végleg lezárhatta volna a mérkőzést Carrick csapata, de Casemiro próbálkozásánál Henderson védett nagy bravúrral. A 93. minutumban újabb nagy védést mutatott be a vendégek kapusa, aki ezúttal Diallo próbálkozását ütötte szögletre. A Palacenak viszont az egyenlítésre már így sem volt esélye, a United ezzel ismét begyűjtötte a három pontot.

Manchester United – Crystal Palace 2-1 (0-1)
Helyszín:
Old Trafford Vezette: C. Kavanagh
Gólszerzők: Fernandes (57. – büntető), Sesko (65.) ill. Lacroix (4.)
Sárga lap: Dalot (36.), Heaven (89.) ill. Kamada (6.), Henderson (49.)
Kiállítás: -ill. Lacroix (56.)

Manchester United: Lammens – Dalot, Yoro, Maguire (Heaven 86.), Shaw (Mazraoui 24.) – Casemiro, Mainoo – Mbeumo (Zirkzee 86.), Fernandes, Cunha – Sesko (Diallo 75.) Vezetőedző: Michael Carrick

Crystal Palace: Henderson – Canvot, Lacroix, Richards – Mitchell, Kamada (Pino 85.), Wharton (Hughes 68.), Munoz – Johnson (Guessand 58.), Larsen (Riad 58.), Sarr Vezetőedző: Oliver Glasner

A mérkőzés összefoglalója:

A 28. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Wolverhampton – Aston Villa 2-0

Szombat:
Bournemouth – Sunderland 1-1
Burnley – Brentford 3-4
Liverpool – West Ham United 5-2
Newcastle United – Everton 2-3
Leeds United – Manchester City 0-1

Vasárnap:
Brighton – Nottingham Forest 2-1
Fulham – Tottenham 2-1
Manchester United – Crystal Palace 2-1
17:30 Arsenal – Chelsea (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore
 
Borítókép: (Photo by Richard Sellers/Sportsphoto/Allstar via Getty Images)
Exit mobile version