Vb 2026: az amerikai támadás után bizonytalanná vált Irán részvétele a tornán
Miután az Egyesült Államok katonai műveletet indított Irán ellen, a nemzetközi sajtóban felvetődött, hogy a közel-keleti ország válogatottja nem lesz ott az idei világbajnokságon…
Az Iráni Labdarúgó-szövetség elnöke, Mehdi Taji az iráni állami televízión keresztül nyilatkozott:
„A döntést a sportvezetőknek kell meghozniuk. Az amerikai támadást követően nehéz elképzelni, hogy Irán részt vegyen ezen a világbajnokságon.”
Az iráni válogatott közvetlenül kvalifikálta magát a 2026-os világbajnokságra, ahol Új-Zélanddal, Belgiummal és Egyiptommal került azonos csoportba.
Irán részvétele körül már korábban is voltak kérdőjelek. Az ország szerepel azon 39 állam között, amelyeket Donald Trump „kiterjesztett beutazási tilalma” érint, és tavaly év végén bojkottálta a csoportsorsolást. Több magas rangú iráni sportvezető – köztük Mehdi Taji is – nem kapott beutazási vízumot az eseményre. A hírek szerint Irán határozatlan időre felfüggesztette a hazai bajnokságot is.
A FIFA szorosan figyelemmel kíséri az iráni helyzetet. A FIFA főtitkára, Matthias Grafström az IFAB éves ülésén elmondta: „Kaptunk híreket Iránnal kapcsolatban, és egyeztetéseket is folytattunk az ügyben, de még túl korai lenne részletekről beszélni. Ugyanakkor minden globális fejleményt figyelemmel kísérün. Arra összpontosítunk, hogy minden csapat biztonságosan részt vehessen a világbajnokságon. A társházigazdákkal – az Egyesült Államokkal, Mexikóval és Kanadával – a megszokott módon folytatjuk az egyeztetéseket.”
(Borítókép: Photo by Fatemeh Bahrami/Anadolu via Getty Images)