Campeonato Brasileiro: Depay góljára Barbosa válaszolt, döntetlennel zárult a középmezőnybeli rangadó – videóval
A brazil országos bajnokság (Campeonato Brasileiro) 6. fordulójában a Santos és a Corinthians csapott össze egymással…
A Santos és a Corinthians középmezőnybeli összecsapása 1-1-es döntetlennel zárult, így utóbbi megőrizte veretlenségét és kétpontos előnyét előbbivel szemben.
A házigazda Santos kifejezetten rámenősen kezdte a mérkőzést, és a találkozó elején több komoly lehetőséget alakított ki. A hazai helyzetek azonban kihasználatlanul maradtak, a 18. percben pedig egy lefordulás végén Memphis Depay tört be a tizenhatoson belülre, két védő szorításában tisztára játszotta magát és balról kilőtte a hosszú sarkot. A játék képe alapján meglepetésre a Corinthians került lépéselőnybe. Nem sokáig örülhettek azonban a vendégek, három perccel később egy labdaszerzés után Gabriel Barbosa lépett ki és ziccergóljával kiegyenlítette a meccs állását. Az első félidő 1-1-es döntetlennel zárult.
A szünet utáni folytatásban mindkét csapat előtt adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, de egyik sem tudta igazán ráerőltetni akaratát a másikra. A Timao ugyan valamivel kezdeményezőbb volt, de komolyabb gólhelyzeteket ők sem tudtak kialakítani, így igazságos pontosztozkodás született.
A döntetlennel a Corinthians továbbra is veretlenül áll a hetedik helyen, míg a Santos két ponttal kevesebbet gyűjtve a 13. pozíciót foglalja el.
Santos – Corinthians 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Gabriel Barbosa (21.), ill. Depay (18.)
A bajnokság aktuális állása
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Ricardo Moreira/Getty Images)