Serie A: a Cremonese otthonában nyert kiesési rangadót a Fiorentina – videóval
Az olasz bajnokság (Serie A) 29. fordulójának zárómérkőzését hétfőn este két kiesés elől menekülő csapat, a Cremonese és a Fiorentina játszották.
Kétgólos előnyre tett szert az első félidőben a Fiorentina
Az első komoly lehetőségre a 25. percig kellett várni, akkor meg is szerezte a vezetést a Fiorentina. A jobb oldalon Parisi kapott egy passzt Mandragorától, majd a fiatal védő az ötös sarkáról erőből laposan Audero lábai alatt a kapuba vágta a labdát, 0-1! Nem sokkal később, a 32. percben pedig kettőre növelte előnyét a vendég csapat. A bal oldalon vezette a labdát Gosens messze a kaputól, majd észrevette a védők mögé beinduló Piccolit, aki így ziccerbe került, amit nem is hibázott el, Audero mellett elpöccintette a játékszert, 0-2! A szünetre ennek következtében magabiztos előnnyel mehettek a Violák.
Végül sima győzelmet arattak a firenzeiek
A második félidő elején megszerezte a harmadikat is a firenzei együttes. A 49. percben Dodo vezette rá a labdát Florianira, akit egy az egyben csúnyán megvert, majd Auderót és Maleht egy lövőcsellel elfektette és az üres kapuba gurított, 0-3! Az 57. percben szépíteni tudott a Cremonese. Egy remekül felépített támadás végén Ceccherini nem lőtte el a labdát, hanem középre tette, amire Okereke érkezett teljesen üresen és kilenc méterről a kapuba lőtt, 1-3! A 70. percben végleg eldöntötte a három pont sorsát a Fiorentina. A bal oldalról Brescianini sarkazta középre a labdát, amit Piccoli ugyancsak sarokkal készített le Gudmundssonnak, az izlandi játékos pedig 11 méterről a kapuba vágta a játékszert, 1-4!
Cremonese – Fiorentina 1-4 (0-2)
Helyszín: Stadio Giovanni Zini, Vezette: M. Di Bello
Gólszerzők: Okereke (57.) ill. Parisi (25.), Piccoli (32.), Dodo (49.), Gudmundsson (70.)
Sárga lap: Bondo (27.) ill. –
Kiállítás: – ill. –
Cremonese: Audero – Folino, Ceccherini (Terracciano 81.), Luperto – Floriani, Thorsby (Okereke 46.), Bondo (Grassi 46.), Maleh, Barbieri – Djuric, Bonazzoli. Vezetőedző: Davide Nicola
AC Milan: De Gea – Dodo, Pongracic, Ranieri (Fabbian 88.), Gosens (Rugani 81.) – Parisi (Fazzini 81.), Brescianini, Fagioli, Mandragora (Ndour 75.), Gudmundsson (Harrison 76.) – Piccoli. Vezetőedző: Paolo Vanoli
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 29. forduló eddigi eredményei és további programja:
Péntek:
Torino – Parma 4-1
Szombat:
Inter – Atalanta 1-1
Napoli – Lecce 2-1
Udinese – Juventus 0-1
Vasárnap:
Hellas Verona – Genoa 0-2
Pisa – Cagliari 3-1
Sassuolo – Bologna 0-1
Como – AS Roma 2-1
Lazio – AC Milan 1-0
Hétfő:
Cremonese – Fiorentina 1-4
A bajnokság aktuális állása:
Borítókép: (Emmanuele Ciancaglini/Ciancaphoto Studio/Getty Images)