Site icon Fociclub

Serie A: a Manchester City klasszisát akarja a Juventus! – sajtóhír

Az átigazolási témákban jártas Ekrem Konur információi szerint az olasz élvonalban (Serie A) szereplő Juventus a Manchester City portugál klasszisát szemelte ki…

Ekrem Konur értesülései alapján a Juventus szívesen soraiban tudná a Manchester City kiválóságát, Bernardo Silvát. A portugál középpályás szerződése a szezon végén lejár az angol sztárcsapattal, így szabadon tárgyalhat aktuális kérőivel. A Zebrák állítólag egy három évre szóló kontraktust ajánlottak fel Bernardo Silva számára. A torinói gárda mellett azonban még korábbi klubja, a Benfica is érdeklődik iránta.

Bernardo Silva játékjogát 2017 nyarán az AS Monacótól szerezte meg a Manchester City 50 millió euró ellenében. A portugál középpályás egyértelműen a Guardiola féle csapat meghatározó alakjának számít/számított az elmúlt hosszú évek során. A súlyos sérülések rendre elkerülték, így folyamatosan számíthatott rá a spanyol menedzser. Silva eddig 447 tétmérkőzésen lépett pályára a City színeiben, ezeken 76 találatig és 77 gólpasszig jutott. A klub tagjaként nyert többek között hat bajnoki címet, két FA-kupát, négy Ligakupát és egy Bajnokok Ligáját.

Exit mobile version