PL: a Tottenham után újabb nagy csapat válthat edzőt!
Mint arról az elmúlt hetekben mi is beszámoltunk az angol Premier League-ben szereplő Tottenham együttesénél érik az edzőváltás. Úgy tűnik, nem csak Igor Tudor az egyetlen, aki alatt inog a kispad a nagy csapatok közül (…)
(…) Az angol sportsajtóban legújabban megjelentek szerint Unai Emery is hasonló cipőben járhat, mint horvát kollégája.
Az Aston Villa a minap nagyon simán kikapott a rivális Manchester United együttesétől a Bajnokok Ligájáért folytatott versenyfutásban. Ez volt a legutóbbi négy PL meccsén a harmadik veresége a Villának, egy döntetlen mellett. Az új évben még magabiztosan állt a dobogón a csapat, mostanra viszont az MU már meg is előzte; hátulról pedig érkezik a Liverpool és a Chelsea is.
Hiába áll a Villa továbbjutásra az Európa-ligában, a Premier League-ben borzasztó formába került, a hajrá előtt. Az pedig, ha a csapat újra elszalasztaná a BL-indulás lehetőségét, az becslések szerint 70-100 millió font kiesést is jelenthetne.
A hírek szerint nem véletlen, hogy a klubvezetés és a Emery az MU-meccs után válságértekezletet készülnek tartani. A találkozón ahol sok mindenről szó eshet. Így például az 54 esztendős tréner jövőjéről is. Klubrekordok ide vagy oda, állítólag az öltözőt is kezdi elveszíteni Emery, akinek nem egy összetűzése akadt már egyes játékosaival.