Site icon Fociclub

Klubrekordért adta el a brazil védőjét a ZTE az MLS-be – HIVATALOS

Az elmúlt hetek sikeres tárgyalásai után a Zalaegerszeg valóban eladta az MLS-be a közelmúltban szerződtetett brazil hátvédje játékjogát…

 

A Zalaegerszegi TE hivatalos oldalán számolt be arról, hogy Diego Borges az MLS-ben szereplő Sporting Kansas City-ben folytatja pályafutását.

A 21 éves belső védő az elmúlt években a patinás Santos akadémiáján szerepelt, Pelé vagy Neymar egykori nevelőegyesületének U20-as csapatát erősítette. A korosztályos bajnokságban folyamatosan egyre több játéklehetőséget kapott, majd 2025 telén a brazil másodosztályban szereplő Amazonas együtteséhez került kölcsönbe, ahol a felnőttek között is bemutatkozhatott néhány meccs erejéig. A brazil légiós mindössze hat NB I-es mérkőzésen jutott szóhoz a zalaiak színeiben.

Azt a ZTE is megerősítette, hogy klubrekordot jelentő összegért sikerült eladni a brazil hátvédet, amerikai sajtóhírek pedig 1.7 és 2 millió dollár közötti árról írnak.

„Tágabb értelemben ez a lépés nemzetközi szinten is növeli klubunk ismertségét, és segíthet feltenni a térképre ZTE FC-t, valamint régiónkat egy olyan közönség számára is, amely kevésbé ismert minket. A magyar bajnokság szempontjából ez egy fontos tendencia része. Az elmúlt hónapokban megvalósult nemzetközi átigazolások – mint például Tóth Alex, Varga Barnabás, Dénes Vilmos, Matheus Saldanha, Pécsi Ármin, Heitor, Kosznovszky Márk és Molnár Rajmund – a liga növekvő nemzetközi elismertségét mutatják. A liga más klubjainak sikeres átigazolásait is örömmel fogadjuk. Ez a fejlődés az egész hazai futball-ökoszisztémát erősíti, és olyan irányt jelöl ki, amelyet minden klubnak érdemes támogatnia és tovább erősítenie” – emelte ki az üzlet kapcsán Andrés Jornet, sportért felelős elnök.

Exit mobile version