Site icon Fociclub

Serie A: menesztette edzőjét a kiesés ellen küzdő csapat! – Hivatalos

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Cremonese együttese hivatalos oldalán jelentette be Davide Nicola menesztését.

Már nem Davide Nicola irányítja az újonc Cremonese együttesét. Erről a klub a mai nap folyamán adott ki hivatalos közleményt.

A rutinos tréner az idény elején vette át a csapat irányítását, amellyel nagyon jól kezdte a pontvadászatot, többek között az AC Milant is legyőzték. December 7-e óta viszont egyetlen bajnokit sem tudott megnyerni Nicola vezetésével a csapat, a legutóbbi 15 fordulóban pedig mindössze 4 pontot gyűjtöttek. Ennek köszönhetően a sokáig biztos bennmaradónak tűnő csapat már a kiesőzónában tanyázik, 3 ponttal lemaradva a 17. helyezettől.

A vezetőség számára az utolsó cseppet a hétfői, Fiorentina ellen elszenvedett 4:1-es vereség jelentette. Nicola így 30 mérkőzésen irányíthatta a csapatot, 5 győzelmet és 9 döntetlent ért el, 16 vereség mellett.

A Cremonese közben már be is jelentette, hogy ki veszi át a megüresedett kispadot. Nicola utódjaként ugyanis Marco Giampaolót nevezték ki. A hírek szerint az 58 éves edző a 2026/2027-es idény végéig írt alá a csapatnál, amelyet egyszer már irányított a 2014/2015-ös szezonban.

Borítókép: (Photo by Emanuele Comincini/NurPhoto via Getty Images)

Exit mobile version