Campeonato Brasileiro: a Palmeiras a Botafogo legyőzésével vezeti a bajnokságot – videóval
A brazil országos bajnokság (Campeonato Brasileiro) 7. fordulójában a Palmeiras látta vendégül a gyengélkedő Botafogót…
Az esélyesebb Palmeiras egy félidőt emberelőnyben játszva, 2-1-es győzelmet aratott az egyre mélyebbre süllyedő Botafogo ellen.
A Sao Pauló-i csapat semmit nem bízott a véletlenre, azonnal nagy elánnal kezdte a mérkőzést és már az első tíz percben magához ragadta a vezetést, Allan Elias volt eredményes közelről. A hazaiak ezt követően is támadásban maradtak, futószalagon alakították ki a lehetőségeket, többször is közel jártak a második gólhoz, melyet azonban az első játékrészben nem tudtak megszerezni. Közvetlenül a félidő vége előtt C. Medina egy hátulról történt, durva becsúszás miatt azonnal megkapta a piros lapot, így a rióiak tíz emberre fogyatkoztak. 45 perc után 1-0-ra vezetett a Verdao.
A folytatásban sem változott jelentősen a játék képe, az emberelőnyben játszó Palmeiras további helyzeteket alakított ki és az 53. percben Jhon Arias tört be a tizenhatoson belülre, majd egy remek lövéssel megduplázta csapata előnyét. Néhány perccel később a Fogo visszazárkózott egy gólra, miután Danilo volt eredményes. Ennél közelebb viszont már nem jöttek, a Palmeiras a folytatásban is veszélyesebben játszott, de újabb gól már egyik oldalon sem született.
Győzelmével a Palmeiras a Sao Paulo FC-vel holtversenyben vezeti a bajnokságot, viszont a Botafogo öt meccsen szerzett három ponttal csak a kieső zónában tanyázik.
Palmeiras – Botafogo 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Allan Elias (9.), J. Arias (53.), ill. Danilo (59.)
Kiállítva: – ill. C. Medina (45.)
A bajnokság aktuális állása
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Alexandre Schneider/Getty Images)