Robbie Keane: „Ha ezen a szinten hibázol, akkor az ellenfél megbosszulja”
A Ferencváros 4-0-s vereséget szenvedett a Sporting Bragától, így kiesett az Európa-liga nyolcaddöntőjében…
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a Ferencváros vezetőedzőjét, Robbie Keane-t arról is kérdezték, mennyire lepte meg a hazaiak támadójátéka a visszavágón:
„Először is gratulálok a Bragának, egy nagyon jó csapatról beszélünk. Egy jó edzővel, aki nagyon jó ember is. Ha megnézzük az első három gólt, az három hibából jött össze. Nem sikerült lesre állítani őket, ebből jöttek a gólok, ezek elkerülhetőek lettek volna, a negyedik viszont egy szép akciógól volt. Tudtuk, hogy nehéz feladat lesz egy top csapat ellen. Azt mondtam a srácoknak és az edzői stábnak, köszönöm, amit eddig elértek ebben a sorozatban, mert senki sem gondolta, hogy eddig eljuthatunk. Tényleg senki. Mi azonban hittünk bennük, hittünk a srácokban, abban, hogy bárkit képesek vagyunk legyőzni. A különbség, ami a költségvetések között van, az hatalmas, beszéljünk bárkiről is. Azt is elmondtam az öltözőben, ne legyenek csalódottak! Persze tudom, senki sem szeret veszíteni. A teljes képet kell nézni, ami pozitív. A srácok hatalmasat melóztak, hogy idáig eljussunk és egy új szintet értünk el. Ezt fent kell tartani. Várható volt, hogy eljön a vége egyszer, de tényleg büszke vagyok rájuk.”
Az első 15-20 percben a Braga szinte egykapuzott, ami az első mérkőzés eredménye után érthető volt: „Tudtuk, hogy gyorsan fognak kezdeni. Talán túl statikusak voltunk, mert nem passzoltak mindenfele és ezzel szétzilálták a védelmet. Egyszerű passzokkal jöttek, sikerült a leseket elkerülniük, ezzel pedig megvoltak a gólok. Ettől magabiztosak lettek, ráadásként a közönség is ott volt mögöttük. A szünetben azt mondtam, csak egygólos a hátrány, nem három. Az első mérkőzésen túlteljesítettünk, de csak azt tudom kiemelni, amit eddig elértünk és büszke vagyok a játékosokra” – mondta el Keane.
A szakember összességében büszkén értékelte a csapat az idei Európa Liga-menetelését:
„Nagyon büszke vagyok. Nézzétek meg a csapatokat, akik ellen játszottunk: Fenerbahce, Ludogorec, Rangers és persze a Nottingham. Annyi mérkőzés volt, nehéz számontartani! A legjobb csapatok. Olyan játékosok ellen, akik 50-70 millióba kerülnek, ellenük kellett játszanunk. Talán a Nottingham más szint a Premier League miatt. Törökországban is csak a 75. percben kaptunk gólt. Fantasztikus út volt ez. Éppen ezért nem vagyok csalódott, felemelt fejjel kell innen elmenni, ezt mondtam a srácoknak is. Én így fogok tenni! Arra is jó volt ez az út, hogy tiszteletet vívjunk ki magunknak. Ez egy nagy dolog. Az összes edzőnek megmutattuk, nem olyan csapat vagyunk, amelyiken csak úgy átgázolnak. Amikor az edző kollégáid csak jókat mondanak a csapatodról, attól csak büszke lehetek.”
Arra, hogy a Braga elleni visszavágón mi jelentette a különbséget, Keane a hibákat emelte ki: „Ha ezen a szinten hibázol, akkor az ellenfél megbosszulja. Amikor a top csapatok, top játékosai ellen játszol, akkor, ha egy apró lehetőséget adsz nekik, azt ki is fogják használni. Én is így voltam, amikor játszottam, a legmagasabb szinten. Kihasználtam a legapróbb hibát is. A legjobb játékosok vannak azoknál a csapatoknál, ahol a büdzsé sokkal nagyobb a mienknél. Ezért vannak ezek a dolgok. Ettől még elmondtam a játékosaimnak, hogy ők is nagyon jók, sikerült szintet lépniük a tavalyihoz képest. Edzőként az egyik feladatom, hogy fejlesszem a játékosaimat, és persze győzni is kell. Mégis sokkal boldogabbá tesz, ha látom, hogy fejlődnek a játékosok. Itt van peldáiul. Tóth Alex, mi mindent elért egy év alatt. Kérdezz meg bárkit, én is győzni akarok, de realisztikusan látom a dolgokat. Edzőként a lehető legtöbbet kell kihoznom a keretből, és ezt az edzői stábbal összehoztuk, nagy sikereket értünk el.”
(Borítókép: Photo by Luis Eiras/NurPhoto via Getty Images)