Serie A: új szerződést kötne támadójával az Inter! – sajtóhír
A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Inter együttese új szerződést kötne támadójával, Francesco Pio Espositoval.
Az olasz sajtó tudomása szerint az Inter vezetősége megkezdte a tárgyalásokat Francesco Esposito képviselőivel a játékos szerződésének meghosszabbításáról.
A 20 éves labdarúgó 2014 óta tartozik az Inter kötelékébe, a felnőttek közé pedig 2023 nyarán került fel. Az olasz támadó ezt követően két évet kölcsönben a Speziánál töltött, ahol 79 meccsen 22 gólt és 3 gólpasszt jegyzett. Esposito ezt követően tavaly nyáron tért vissza a milánói klub keretéhez, ahol már első évében igen komoly szerepet kap Cristian Chivutól.
A csatár ugyanis már 39 meccsen pályára léphetett ebben a szezonban, 1799 játékpercet töltve a pályán. Pio Esposito ezt a lehetőséget eddig bőven meg is hálálta, ennyi idő alatt ugyanis már 14 gólban szerepet vállalt, 8 találat és 6 assziszt formájában. A fiatal tehetségre több sztárcsapat is felfigyelt, a hírek szerint a Newcastle United és az Arsenal megfigyelői is jártak már az Inter meccsein, hogy feltérképezzék a támadót.
Az Inter vezetősége ugyanakkor nem szeretné elveszíteni egyik legnagyobb tehetségét, ezért meghosszabbítanák a jelenlegi, 2030 nyaráig érvényes szerződését. A hírek szerint a hosszabbítás további egy évre szólna, ugyanakkor a jelenlegi 1,1 millió eurós éves fizetését jelentősen megemelnék, mintegy 4 millió euróra. A források alapján Esposito is szívesebben maradna az Internél, minthogy Angliába szerződjön, így a felek között igen hamar megtörténhet a megegyezés.
Pio Esposito az Inter színeiben eddig 41 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 9 gólt és 7 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 35 millió euróra teszi a transfermarkt.
Borítókép: (Photo by Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images)