Site icon Fociclub

PL: Welbeck duplájával a Brighton legyőzte a Liverpoolt – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 31. fordulójának szombati játéknapjának a nyitómérkőzését a Brighton és a Liverpool játszották.

A Brighton megszerezte a vezetést, de a Liverpoolnak volt rá válasza

A mérkőzés nem kezdődött túl jól a Liverpool számára, ugyanis a 8. percben sérülés miatt le kellett cserélni az egyetlen klasszikus befejezőjüket, Ekitikét, majd nem sokkal később a Brighton megszerezte a vezetést. A bal oldalról beívelt labdát fejelt vissza a hosszú sarok irányába Gomez, amire Welbeck érkezett a legjobb ütemben és közvetlen közelről a kapuba bólintott, 1-0! A 22. percben egyenlíthettek volna a vendégek, azonban Mac Allister fejese nem ment eléggé sarokra, így Verbruggen bravúrral kitudta ütni. A 30. percben viszont már összejött az egyenlítő találat a vendégeknek. Mamardashvili ívelt fel hosszan egy labdát, amit Dunk abban a hitben csúsztatott haza Verbruggen irányába, hogy senki sincs mögötte, de a szemfüles Kerkez lecsapott a labdára és gyönyörűen emelte át a hazaiak hálóőrét, 1-1! A szünetig még mindkét csapatnak apróbb lehetőségei voltak, de gól már nem született.

Welbeck duplájával a Sirályok otthon tartották mind a három pontot

A második félidőre sokkal jobban jött ki a Brighton, aminek meg is lett az eredménye. Az 56. percben egy baloldali beadás Hinshelwoodot találta meg, aki egy érintéssel letette a labdát Welbecknek, az angol támadónak pedig csak annyi dolga volt, hogy öt méterről a kapuba lőjön, 2-1! A 62. percben Mamardashvili bravúrja kellett ahhoz, hogy továbbra is csak egy legyen a két csapat közötti különbség, a vendégek hálóőre ziccerben védett hatalmasat. A 64. percben Curtis Jones került lövőhelyzetbe és remekül is tekert a bal alsó irányába, de Verbruggen kitudta tolni a labdát. A hátralévő időben pedig újabb találat már nem született, így a Brighton behúzta a három pontot.

Brighton – Liverpool 2-1 (1-0)
Helyszín: Amex Stadion, Vezette: D. England
Gólszerzők: Welbeck (14.) ill. Kerkez (30.)
Sárga lap: Minteh (25.), Gomez (45+5.), Hurzeler (69. – pályán kívül), Dunk (85.), Wieffer (90+4.) ill. Konaté (45.), Frimpong (61.), Mac Allister (68.), Szoboszlai (79.), Chiesa (90.)
Kiállítás: ill.

Brighton: Verbruggen – Wieffer, Van Hecke, Dunk, Kadioglu – Milner (Baleba 76.), Gross – Gomez (Veltman 90+1.), Hinshelwood (Ayari 83.), Minteh (Mitoma 76.) – Welbeck (Rutter 83.). Vezetőedző: Fabian Hurzeler

Liverpool: Mamardashvili – Frimpong (Ngumoha 63.), Konaté (Chiesa 77.), Van Dijk, Kerkez (Robertson 76.) – Gravenberch, Mac Allister – Wirtz, Szoboszlai, Gakpo – Ekitike (Jones 8.). Vezetőedző: Arne Slot

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 31. forduló eddigi eredményei és további programja:
Korábban játszották:
Wolverhampton – Arsenal 2-2

Péntek:
Bournemouth – Manchester United 2-2

Szombat:
Brighton – Liverpool 2-1
16:00 Fulham – Burnley (Tv: Spíler 1)
Manchester City – Crystal Palace – Elhalasztva!
18:30 Everton – Chelsea (Tv: Spíler 1)
21:00 Leeds United – Brentford (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
13:00 Newcastle United – Sunderland
15:15 Aston Villa – West Ham United
15:15 Tottenham – Nottingham Forest

A bajnokság állása:

Az állást biztosítja a Sofascore

Borítókép: (Charlotte Wilson/Offside/Offside via Getty Images)

Exit mobile version