Serie A: Locatelli büntetőt hibázott, a Juventus nem tudta legyőzni a Sassuolót! – videóval
Az olasz bajnokság (Serie A) 30. fordulójának szombati játéknapját a Juventus és a Sassuolo összecsapása zárta.
Előnybe került a Juventus
Nagyon aktívan kezdett a Juventus együttese, amely az első negyedóra végén meg is tudta szerezni a vezetést. A 14. percben Perin kirúgásával Conceicao indult meg, majd kiválóan tette a labdát Yildiz elé, aki 16 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, 1-0! A vezetés megszerzését követően sem állt vissza Spalletti csapata, és többször is nagyon közel jártak a második gól megszerzéséhez, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Mivel a Juve nagyon bátran támadott, így a Sassuolo is tudott pár veszélyes ellentámadást vezetni, de a szünetig Yildiz találatán kívül nem láthatott újabb gólt a publikum.
Locatelli büntetőt hibázott
A második játékrész elején viszont gyorsan egalizálni tudott a Sassuolo. Az 52. percben Berardi jobbról érkező centerezésénél Pinamonti tudta megelőzni a védőjét és közelről a hálóba passzolt, 1-1! A Juve első komoly lehetőségére a 73. percig kellett várni ebben a félidőben, amikor Conceicao jobbról érkező beadását Boga fejelte kapura, Muric azonban bravúrral hárítani tudott. A 86. minutumban így is megnyerhette volna a mérkőzést a torinói csapat, miután a játékvezető egy kezezés miatt büntetőt ítélt a javukra. A labda mögé Locatelli állt, akinek a kísérletét viszont védeni tudta Muric! A 90. percben Milik fejese tartott a bal alsó sarokba, Muric viszont újabb nagy védést mutatott be, így 1:1-es döntetlenre végeztek a felek.
Juventus – Sassuolo 1-1 (1-0)
Helyszín: Allianz Stadion Vezette: M. Marchetti
Gólszerző: Yildiz (14.) ill. Pinamonti (52.)
Sárga lap: Bremer (64.) ill. Garcia (74.), Lipani (90+5.)
Kiállítás: –ill.-
Juventus: Perin – Kalulu, Bremer, Kelly (Vlahovic 79.), Cambiaso (Miretti 62.) – Thuram (Koopmeiners 62.), Locatelli – Conceicao (Zhegrova 88.), McKennie, Yildiz – Boga (Milik 79.) Vezetőedző: Luciano Spalletti
Sassuolo: Muric – Garcia, Muharemovic, Idzes, Walukiewicz – Koné, Vranckx (Iannoni 80.), Bakola (Laurienté 69.) – Volpato (Lipani 69.), Pinamonti (Nzola 80.), Berardi (Doig 90+2.) Vezetőedző: Fabio Grosso
A mérkőzés összefoglalója:
A 30. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Cagliari – Napoli 0-1
Genoa – Udinese 0-2
Szombat:
Parma – Cremonese 0-2
AC Milan – Torino 3-2
Juventus – Sassuolo 1-1
Vasárnap:
12:30 Como – Pisa (Tv: Match 4)
15:00 Atalanta – Hellas Verona
15:00 Bologna – Lazio (Tv: Match 4)
18:00 AS Roma – Lecce
20:45 Fiorentina – Inter (Tv: Aréna 4)
A bajnokság aktuális állása: