Felkészülés: másodszor is kikapott a magyar női futsal-válogatott az olaszoktól
A csütörtöki, 9-0-s vereség után a magyar női futsal-válogatott újabb felkészülési meccset vívott Olaszország ellen…
A szombati egymás elleni mérkőzésen az esélyesebb olaszok a két nappal korábbinál szorosabb küzdelemben, de 6-2-re magabiztosan legyőzték a magyar női futsal-válogatottat Angyalföldön.
Akárcsak csütörtökön, ezúttal is korán, már a 2. percben vezetést szereztek az olaszok, de ezúttal szorosabb lett a folytatás, a vendégek második találatára a 19. percben Hardon Rita góljával sikerült válaszolnunk. A szünetig hátralévő másodpercekben ellenfelünk visszavette a kétgólos vezetést, majd a fordulás után, a 22. percben 1-4-ra alakította az állást.
A 25. percben egy kontra végén Szabó Bernadett értékesítette a ziccerünket (2-4), de ennél közelebb nem kerültünk az olaszokhoz, akik a 33. és a 34. percben szerzett találatokkal állították be a 2-6-os végeredményt.
„Hat alapemberünket kellett pótolnunk az összetartáson, ezért több újonc is pályára lépett a meccseken, és az ebből adódó tapasztalatlanság meg is látszott a teljesítményünkön. Az első meccsen nem tudtuk felvenni a ritmust az olaszokkal, akik nagyon korán eldöntötték a találkozót, a mérkőzés végére pedig mentálisan és fizikálisan is elfáradt, szétesett a csapat. A mai mérkőzésen már egész más arcunkat mutattuk, tegnap sikerült rendezni a sorokat, és sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, de jelenleg reális a négygólos különbség az olaszok javára. A vereségek ellenére hasznos volt a két találkozó, az átalakuló keret tagjai megtapasztalhatták, mi az a szint, amire a nemzetközi porondon számítanunk kell a közelgő Eb-selejtezőkön” – mondta a szombati mérkőzés után Frank Tamás szövetségi edző az mlsz.hu-nak.
Magyarország – Olaszország 2-6 (1-3)
Gólszerzők: Hardon (18.), Szabó B. (25.)
Magyarország: Magyarország: Torma Lilla – Wiesner Dalma, Hardon Rita, Horváth Viktória, Gajzágó Flóra
Cserék: Pintér Petra, Csikó Noémi, Kiss Gréta, Kovács Nelli, Kota Gabriella, Deczki Vanda, Ács Krisztina, Szabó Bernadett, Gáll Zsófia