A magyar bajnokság 27. fordulójában miután a Ferencváros nem bírt a Kisvárda együttesével, újra ponthátrányba került az éllovas Győri ETO mögött.
Jobban aligha kezdhette volna az Európa-liga kiesést követően a találkozót a Ferencváros. A horvát válgoatott bő keretébe is meghívott Franko Kovacevic ugyanis a 15. percben egy remek gólt lőtt mintegy 20 méterről.
A koráb bekapott gól mintha megzavarta volna a Kisvárdát, amely nagyon passzív volt az első játékrészben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Fradi sem mutatott sokkal többet, de legalább előnyben volt.
A szünet után ha nem is „felpörögtek az események”, de egy jóval nyíltabb és jobb iramú találkozó kerekedett belőle. A Fradi mezőnyfölényben volt, többet birtokolta a labdát, ám már mindkét kapu előtt adódtak kellemtelen pillanatai a feleknek… Az egyik ilyen végén, bő egy óra elteltével Bogdan Melnyk mellre vett egy röviden kifejelt labdát, majd ballal, nagy gólt lőtt a visszatérő Dibusz Dénesnek.
A bekapott gól után hirtelen már az FTC-nek kellett megújulnia, ám egyre csak fogyott Robbie Keane csapatának az ideje. A Kisvárda ekkorra már az ellentámadásokkal próbált veszélyeztetni, hátul viszont stabilan állt a lábán. Nem is találták a ‘zöld-fehérek’ a kapuhoz vezető utat…
A döntetlen az FTC-nek fájó, hiszen, bár van egy elmaradt meccse, korábban a Győr nem tette meg azt a szívességet, hogy szintén pontokat veszítsen. A Fradi így három pont hátrányban van az éllovas ETO mögött.
Kisvárda – Ferencvárosi TC 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Melnyk (63.) illetve Kovaceciv (15.)
A 27. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
MTK Budapest – Paks 0-2
Szombat:
Nyíregyháza – Diósgyőri VTK 3-1
Zalaegerszeg – Újpest 2-0
Vasárnap:
Puskás Akadémia – Debreceni VSC 1-1
Kazincbarcika – Győri ETO 1-3
Kisvárda – Ferencváros 1-1
A bajnokság aktuális állása:
