Site icon Fociclub

Serie A: Taylor duplájával hatpontos meccset nyert a Bologna otthonában a Lazio – videóval

Nem született gól az első félidőben

Az első játékrészben elég passzívak voltak a csapatok, már ami a támadást illeti, ugyanis mindössze egyetlen komoly lehetőséget tudtak kialakítani. A 22. percben Moro eresztett meg egy lövést, de nem célzott elég pontosan, így csak a felső lécet találta el. Ezen kívül az együttesek a támadó harmadban nagyon pontatlanok voltak, ennek következtében 0-0-val mentek pihenőre.

Orsolini büntető hibázott, amit a Lazio megbüntetett

Az 51. percben a Bologna könnyedén megszerezhette volna a vezetést, azonban Orsolini büntetőjét Motta hárítani tudta. A kihagyott büntető pedig később meg is bosszulta magát. A 72. percben a 16-os sarkánál kapott egy labdát Dia, amit ellőtt, de levágódott egy védőről, a lepattanóra pedig Taylor reagált a leggyorsabban, így ziccerben találta magát amit nem is hibázott el, 0-1! Tíz perccel később pedig meglőtte saját maga és csapata második gólját is Taylor. A bal oldalon Dia kapott egy labdát, majd bevárta Taylort, aki a védők mögé bemozogva kapta is a passzt, majd a kapujából feleslegesen kimozduló Ravaglia mellett elhúzta a labdát és az üres kapuba gurított, 0-2! A Lazio pedig a hátralévő időt már kibekkelte és legyőzte közvetlen riválisát, így a két csapat helyet cserélt a tabellán. 

Bologna – Lazio 0-2 (0-0)
Helyszín:
Stadio Renato Dall’Ara, Vezette: E. Feliciani
Gólszerzők: ill. Taylor (72., 82.)
Sárga lap: Castro (65.), Italiano (67. – pályán kívül) ill. Taylor (77.)
Kiállítás:ill.

Bologna: Ravaglia – Zortea (Ferguson 89.), Heggem (Lucumi 75.), Vitik, Miranda – Sohm, Moro – Orsolini (Dominguez 63.), Bernardeschi (Dallinga 76.), Rowe (Cambiaghi 63.) – Castro. Vezetőedző: Vincenzo Italiano

Lazio: Motta – Marusic, Gila (Provstgaard 26.), Romagnoli, Tavares – Dele-Bashiru, Patric, Taylor – Isaksen (Cancellieri 62.), Pedro (Noslin 46.), Maldini (Dia 62.). Vezetőedző: Maurizio Sarri

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 30. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Cagliari – Napoli 0-1
Genoa – Udinese 0-2

Szombat:
Parma – Cremonese 0-2
AC Milan – Torino 3-2
Juventus – Sassuolo 1-1

Vasárnap:
Como – Pisa 5-0
Atalanta – Hellas Verona 1-0
Bologna – Lazio 0-2
18:00 AS Roma – Lecce
20:45 Fiorentina – Inter (Tv: Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore
 
Borítókép: (Image Photo Agency/Getty Images)

Az olasz bajnokság (Serie A) 30. fordulójának vasárnapi játéknapján a Bologna közvetlen riválisát, a Laziót látta vendégül.

Exit mobile version