FA-kupa: a másodosztályú Southampton búcsúztatta az Arsenalt! – videóval
Az FA-kupa negyeddöntős szakaszának szombati játéknapját a másodosztályú Southampton és a PL éllovas Arsenal összecsapása zárta.
Hátrányba került az Arsenal
Nagy fölényben futballozott az Arsenal az első 30 percben, az „Ágyúsok” sorra dolgozták ki az ígéretes lehetőségeket, de a Southampton hálója nem zörrent meg. A 36. percben viszont a másodosztályú csapat megszerezte a vezetést. Bree beadásánál White futott alá a labdának, amit Stewart vett le, majd a bal alsóba lőtt, 1-0! A szünetig pedig már hiába próbálkoztak a vendégek, az egyenlítés nem jött össze a számukra, így a Soton vonulhatott előnnyel a pihenőre.
A Southampton mehet a Wembleybe
A második játékrész első felében is hasonló mederben zajlott a mérkőzés, az Arsenal dominált, a Southampton pedig jól állta a sarat. A 62. percben viszont majdnem megduplázta az előnyét a hazai gárda, Scienza tekerésénél azonban a felső léc megmentette az „Ágyúsokat”. Pár perccel később pedig az egyenlítés is összejött a vendégeknek. Gabriel adott kiváló labdát Havertznek, aki az alapvonal közeléből visszagurított a csereként beálló Gyökeres elé, a támadó pedig 7 méterről a hálóba passzolt, 1-1! A 85. minutumban azonban jött az újabb csattanó, ismét előnybe került ugyanis a Southampton! Fellows tudta megtartani a védők gyűrűjében a labdát, majd Charleshoz passzolt, aki 12 méterről a jobb alsóba belsőzött, 2-1! Ezt követően már hiába próbálkozott az Arsenal, nem jött össze újból az egyenlítés, a Southampton így kiejtette a PL listavezetőt és utazhat a Wembleybe!
Southampton (II.) – Arsenal 2-1 (1-0)
Helyszín: St. Mary’s Stadium Vezette: S. Barrott
Gólszerző: Stewart (36.), Charles (85.) ill. Gyökeres (68.)
Sárga lap: Manning (27.), Jander (90.) ill. Martinelli (90+4.)
Kiállítás: –ill.-
Southampton: Peretz – Bree, Harwood-Bellis, Wood, Manning (Quarshie 90+7.) – Bragg (Charles 76.), Jander – Fellows, Azaz, Scienza (Edozie 71.) – Stewart (Larin 70.) Vezetőedző: Tonda Eckert
Arsenal: Kepa – Lewis-Skelly (Calafiori 60.), Gabriel (Saliba 73.), Mosquera, White – Nörgaard, Ödegaard (Madueke 61.) – Martinelli, Havertz (Zubimendi 79.), Dowman – Gabriel Jesus (Gyökeres 60.) Vezetőedző: Mikel Arteta
A mérkőzés összefoglalója:
A negyeddöntők eredményei és további programja:
Szombat:
Manchester City – Liverpool 4-0
Chelsea – Port Vale (III.) 7-0
Southampton (II.) – Arsenal 2-1
Vasárnap:
17:30 West Ham United – Leeds United (Tv: Spíler 1)
Borítókép: (Photo by Matt Watson/Southampton FC via Getty Images)