„Házon belül” igazolhat argentin mindenest a Chelsea – sajtóhír
Nemzetközi sajtóinformációk szerint fokozódik az érdeklődés a Racing Strasbourg tehetséges argentin balhátvédje iránt…
Germán García Grova információi szerint a Chelsea érdeklődik a Racing Strasbourg argentin szélsője, Valentín Barco iránt, és mivel a két klub azonos cégcsoporthoz tartozik, jó esély mutatkozhat a megállapodásra.
A 21 éves bekk a Boca Juniorsban nevelkedett, ahol 35 összecsapáson lépett pályára a felnőttek közt, és ennyi idő alatt számtalan európai csapat érdeklődését keltette fel energikus és eredményes játékával, mellyel tulajdonképpen az egész bal oldalt bejátszotta. Fiatal kora ellenére hamar alapemberré vált, meccsről meccsre a csapat legjobbjai közé tartozott, védekezésben és támadásban egyaránt igazi energiabombaként támogatta csapatát.
Barco 2024 januárjában szerződött a Brightonhoz, amely színeiben hat bajnokin és egy FA-kupa-mérkőzésen jutott epizódszerephez, majd a Sevillához adták kölcsön, de ott sem játszott rendszeresen a 2024-2025-ös szezon első felében. Ezt követően tavaly télen szerezte meg őt a francia klub, ahol megkapta a szükséges teret a bizonyításra. Barco az elmúlt közel másfél év alatt 52 tétmeccsen lépett pályár a Strasbourgnál, ezalatt két gólt és 11 gólpasszt jegyzett.
A korosztályos válogatottakbeli állandó szereplés után Barco 2024-ben már az argentin felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott, és Lionel Scaloni szövetségi kapitány elégedettsége nyomán minden esélye megvan arra, hogy a nyári vb-keretbe is bekerüljön.
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)