Ma 61 éves a Valencia legendás olasz hátvédje, Amedeo Carboni!
Ma ünnepli 61. születésnapját a Valencia legendás olasz szélső hátvédje, nevezetesen Amedeo Carboni. Honlapunk feleleveníti az egykori kiváló labdarúgó sikeres pályafutását ezen jeles nap alkalmából.
Kezdetek
Amedeo Carboni 1965. április 6-án született Arezzo városában. Labdarúgó karrierjét szülővárosában kezdte meg, 1975-1983-ig pallérozódott az Arezzo utánpótlásában. Az 1983/1984-es idényre kölcsönvette a Fiorentina, de a felnőttek között egyetlen mérkőzést sem játszott. Az 1984/1985-ös szezonban már újra a nevelőegyesületénél futballozott, ezúttal már az A-csapatban. A klub akkor a Serie B-ben szerepelt, Carboni összesen 22 bajnokin kapott lehetőséget. Az 1985/1986-os kiírást újra kölcsönben töltötte, ekkor a Serie A-s Barihoz került, ahol 10 találkozón jutott szóhoz. Carboni 1986 nyarán végleg eligazolt az Arezzo együttesétől, ezt követően megfordult az Empoliban és a Parmában is, mindkét csapatnál egy-egy évet húzott le.
A Sampdoriában és az AS Romában
Pályafutása 1988 nyarától indult be igazán, Amedeo Carbonit ekkor igazolta le az aranykorát élő Sampdoria. A genovai gárdában két idényt töltött el, ahol egyértelműen kulcsfigurának számított. Összesen 88 tétmérkőzésen lépett pályára a Samp színeiben, a klub tagjaként pedig KEK-et és Olasz kupát nyert. Innen az AS Romához szerződött, ahol hosszú évekig játszott, a Farkasok 500 ezer eurót fizettek érte a Sampdoriának. Carbonit egy idényt leszámítva elkerülték a súlyos sérülések, meghatározó alakja volt a fővárosi alakulatnak. Egészen 1997-ig erősítette az AS Romát, a klub szerelését mindent egybe véve 230 találkozón húzhatta fel magára. A csapattal Olasz kupát nyert, mellette UEFA-kupa ezüstérmet szerzett, a döntőben az Interrel szemben maradtak alul.
Amedeo Carboni a Valenciában, avagy karrierje csúcsán
A Valencia 1997 nyarán 4 millió euró ellenében leigazolta az AS Romától Amedeo Carbonit. Az olasz hátvéd vitathatatlanul a Denevéreknél töltötte pályafutása legszebb és legsikeresebb időszakát. Visszavonulásáig a spanyol csapatban futballozott, a komolyabb sérülések elkerülték, az utolsó idényét leszámítva végig stabil kezdőnek számított. A Valenciában minden sorozatot figyelembe véve 347 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 2 gólt és 17 gólpasszt jegyzett. A klub tagjaként két bajnoki címet, egy Király-kupát, egy UEFA Szuperkupát, egy Spanyol Szuperkupát és egy UEFA-kupát nyert, emellett kétszeres BL-ezüstérmesnek is mondhatja magát (a Real Madrid elleni döntőben eltiltás miatt nem lépett pályára – a szerk). Amedeo Carboni 2006-ban, azaz 41 esztendősen vonult vissza.
A válogatottban
Az olasz nemzeti csapatban 1992. március 25-én mutatkozhatott be. Részt vett az 1996-os Európa-bajnokságon, ahol 2 találkozón is lehetőséget kapott. Összesen 18 alkalommal viselhette a címeres mezt, 1997 után azonban soha többé nem szerepelt a válogatottban. Isten éltesse még sokáig a korábbi kiváló olasz hátvédet!
Borítókép: (Photo by Adam Davy/EMPICS via Getty Images)