A Ferencváros 2-0-s győzelmet aratott a Debreceni VSC otthonában az NB I 28. fordulójának vasárnapi játéknapján…
A címvédő Ferencváros vezetőedzője, Robbie Keane elárulta, mi kellett a második félidei jó teljesítményhez:
„Különösen a második félidővel nagyon elégedett voltam. A szünetben volt néhány kemény szavam az öltözőben, úgy látszik, ez meghozta a hatását. Nagyon örülök ennek a győzelemnek, tudom, hogy ez egy nagyon nehéz hely, és az ellenfél nagyon jó hazai pályán. Főleg a középpályán szerettem volna többet látni a játékosoktól, ezt is elmondtam nekik a szünetben, és úgy látszik, meglett az eredménye. Kanikovszki nagyszerű gólpasszt adott, Corbu pedig két pazar gólt lőtt.”
„Edzésen is sok minden lehet tőle látni, ballal-jobbal kiválóan tud befejezni. Ha megvan benne a kellő pozitivitás, akkor képes gyorsan játszani és kihasználni az erényeit. A szünetben azt kértem számon rajta, hogy túl sok a hátrapassz. Ha a játékába még több pozitívumot, önbizalmat tud vinni, akkor még jobb lehet” – tért ki az ír szakember a télen igazolt Marius Corbura.
A Ferencváros jelenleg a második helyen három ponttal van lemaradva az éllovas ETO FC Győr mögött, de eggyel kevesebb mérkőzést játszott nála.
