Serie A: a Napoli legyőzte az AC Milant, így a két csapat helyet cserélt a tabellán – videóval
Az olasz bajnokság (Serie A) 31. fordulójának zárómérkőzése egy igazi rangadó volt, a Napoli látta vendégül az AC Milant.
Nem született gól az első félidőben
A mérkőzés első nagy lehetősége a 13. percben az AC Milan előtt adódott, azonban egy szabadrúgást követően Pavlovic centikkel mellé fejelt. A 23. percben a Napolinak is megvolt az első nagy gólszerzési esélye, de Spinazzola nem találta el a kaput. Az első félidőben még a vendégeknek volt esélye megszerezni a vezetést, azonban Nkunku próbálkozása nem fogott kaput, a francia támadó mellé lőtt.
A csereként beálló Politano döntötte el a mérkőzést
Az 51. percben Giovane szerezhette volna meg a vezetést a nápolyi együttes részére, azonban Maignan bravúrral szögletre tudta ütni a labdát. A 79. percben sikerült megszereznie a vezetést a Napolinak. A bal oldalon Olivera érkezett nagy lendülettel és kapta is a labdát, majd középre nyeste, amibe De Winter csak belecsúsztatni tudott, így a hosszún érkező Politano elé hullott a játékszer, aki kapásból az ötös sarkáról a kapuba vágta, 1-0! A hátralévő időben pedig már nem alakítottak ki újabb helyzetet a csapatok, ennek következtében a Napoli nyerte a rangadót. A két csapat az Azzurri győzelmével helyet cserélt a tabellán.
Napoli – AC Milan 1-0 (0-0)
Helyszín: Allianz Stadion, Vezette: D. Massa
Gólszerző: Politano (79.)
Sárga lap: Buongiorno (12.), Politano (81.) ill. –
Kiállítás: – ill. –
Napoli: Milinkovic-Savic – Juan Jesus (Beukema 85.), Buongiorno, Olivera – Spinazzola (Politano 74.), Anguissa, Lobotka, Gutierrez – De Bruyne (Elmas 85.), Giovane (Alisson Santos 70.), McTominay. Vezetőedző: Antonio Conte
AC Milan: Maignan – Tomori (Loftus-Cheek 82.), De Winter, Pavlovic – Saelemaekers (Athekame 62.), Fofana (Leao 82.), Modric, Rabiot, Bartesaghi – Nkunku (Pulisic 74.), Füllkrug (Gimenez 62.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri
A mérkőzés videós összefoglalója:
Hamarosan…
A 31. forduló eddigi eredményei és további programja:
Szombat:
Sassuolo – Cagliari 2-1
Verona – Fiorentina 0-1
Lazio – Parma 1-1
Vasárnap:
Cremonese – Bologna 1-2
Pisa – Torino 0-1
Inter – AS Roma 5-2
Hétfő:
Udinese – Como 0-0
Lecce – Atalanta 0-3
Juventus – Genoa 2-0
Napoli – AC Milan 1-0
A bajnokság állása:
Borítókép: (Claudio Villa/AC Milan via Getty Images)