A brazil válogatott korábbi kapitánya mentheti meg a Corinthianst – HIVATALOS
A brazil országos bajnokságban (Campeonato Brasileiro) szereplő Corinthians a 10. forduló után elköszönt a csapat rutinos vezetőedzőjétől…
A Corinthians bejelentette, hogy a korábbi Libertadores-kupa-győztes sikeredző, Fernando Diniz lesz a csapat új trénere Dorival Júnior menesztése után.
Az 52 éves szakember 2022 áprilisától 2024 júniusig emlékezetes időszakot töltött el a Fluminensénél, amellyel páratlan sikereket ért el az ott töltött időszakban. Diniz vezetésével a Flu 2023-ban előbb a riói állami bajnoki címet, majd nagyszerű menetelés végén a Libertadores-kupát hódította el, 2024-ben pedig a Recopa Sudamericanát is megnyerték. Ezt követően viszont később végeláthatatlan hullámvölgybe kerültek, és miután a 2024-es Carioca-bajnokságban már az elődöntőben kiestek a nagy rivális Flamengo ellen, az országos bajnokságban is folyamatosan gyengélkedtek, melyet követően tavaly június végén a klub vezetősége megköszönte a munkáját.
A hazájában korábban rendkívül népszerű tréner menet közben 2023 júliusa és 2024 januárja között a brazil válogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltötte párhuzamosan a Fluminense vezetésével, azonban miután a Selecao hat forduló alatt csak hét pontot szerzett vele a dél-amerikai vb-selejtezőkön, így a tréner menesztése mellett döntöttek. Hat hónappal később Diniz a másik állását is elvesztette. Azóta a Cruzeiro és a Vasco da Gama kispadján töltött el egy-egy rövidebb időszakot.
A Memphis Depayt és Jesse Lingard-t is foglalkoztató Corinthians az első tíz forduló alatt mindössze két meccset nyert meg és 10 pontjával csak az utolsó bennmaradó helyet foglalja el a 20 csapatos mezőnyben.
FERNANDO DINIZ É O NOVO TREINADOR DO CORINGÃO! ⚫️⚪️
Diniz chega ao Timão para assumir o clube, com contrato válido até o fim da temporada. 🖤🤍
Confira a nota 👉🏻 https://t.co/Mb1V0QZL9h#BemVindoFernandoDiniz#IssoÉCorinthianismo#VaiCorinthians pic.twitter.com/FQmiZ4YcvQ
— Corinthians (@Corinthians) April 7, 2026
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Miguel Schincariol/Getty Images)