BL: nyerni tudott Madridban a Bayern München! – videóval
A Bajnokok Ligája negyeddöntőiben egy gólos előnyt szerzett a Real Madrid otthonában a Bayern München.
Rögtön egy hatalmas Bayern-helyzettel kezdődött a találkozó: Konrad Laimer a tizenhatoson belül vehetett át egy labdát a második percben, ám fölé lőtt.
Real oldalon elsősorban Vínicius Junior és Kylian Mbappé próbálkoztak, miközben a Bayern érezhetően egyre közelebb került az első gólhoz.
Meg is született a bajorok vezető találata még a félidő vége előtt!
Serge Gnabry szúrta ki, hogy nagy terület nyílt a Real-védelem mögött. A német válogatott játékos azonnal indította is Luis Diaz, a kolumbiai pedig kíméletlenül ki is használta a lehetőséget!
Valóságos sokk volt ez a hazaiaknak, hát még ami ez után következett…
A Bayern állva hagyta ugyanis a szünet után a Realt!
Amennyiben nem lett volna elég a német mezőnyfölény és vezető találat, a Real Madrid hamar még nehezebb helyzetbe került! A Bayern ugyanis az újra kezdés után szinte egyből labdát szerzett a félpályán, végigrobogott vele a Real térfelén, majd Harry Kane került lövőhelyzetbe (…) Az angol csatárklasszis szembe a kapuval, tizenhatról, nem is hibázott, húsz másodperc alatt megduplázta csapata előnyét!
A Real nagyon nehezen talált magára, a Bayern kényelmes fölényben futballozhatott. Az első komoly hazai lehetőség Vinícius Junior előtt adódott bő egy óra elteltével, ám a brazil nem találta el kissé kisodródva az üres kaput.
Mintha a Real itt megérezte volna, hogy lehet még keresnivalója – Lett is! Pár percen belül előbb Éder Militao fejjel; majd Kylian Mbappé lábbal veszélyeztetett; majd jött a 74. perc!
Egy jobb oldali támadás végén Trent Alexander-Arnold a védjegyének számító, hajszálpontos lapos beadással tálalt Kylian Mbappé elé, aki nem is hibázott a kapu torkából!
A hajrára még inkább felpörgött a meccs!
A Real Madrid ment előre becsülettel az egyenlítésért. Voltak is lehetőségei a blancóknak ehhez, az ekkorra – önmagához képest – meglehetősen passzívvá váló Bayern ellen.
Újabb gól azonban már nem esett, így a németek várhatják előnyből a jövő heti visszavágót.
Érdekes meccs lehet még ebből Münchenben!
Real Madrid – Bayern München 1-2 (0-1)
Santiago Bernabéu stadion, Vezette: Michael Oliver
Gólszerzők: L. Diaz (41.), Kane (46.) illetve Mbappé (74.)
Sárga lap: Tchouameni (36.) illetve Tah (71.), L. Diaz (77.), Neuer (82.)
Piros lap: –
Real Madrid: Lunin – Alexander-Arnold, Rüdiger, Huijsen (Militao, 62.), Carreras – Tcouameni, Valverde, Pitarch (Bellingham, 62.), A. Güler (B. Diaz, 71.) – Mbappé, V. Junior. Vezetőedző: Alvaro Arbeloa
Bayern München: Neuer – Laimer (A. Davies, 69.), Tah, Upamecano, Stanisic – Kimmich, Pavlovic (Goretzka, 90+3.) – L. Diaz (Bischof, 90+3.), Gnabry (Musiala, 69.), Olise – Kane. Vezetőedző: Vincent Kompany
(Borítókép: Photo by Angel Martinez/Getty Images)