Site icon Fociclub

Edzőt váltott Depay csapata, a kultuszhős korábbi szövetségi kapitány léphet színre – sajtóhír

SAO PAULO, BRAZIL - DECEMBER 17: Fernando Diniz head coach of Vasco da Gama looks on during the Copa do Brasil 2025 Final First Leg Match between Corinthians and Vasco da Gama at Neo Quimica Arena on December 17, 2025 in Sao Paulo, Brazil. (Photo by Ricardo Moreira/Getty Images)

A brazil országos bajnokságban (Campeonato Brasileiro) szereplő Corinthians a 10. forduló után elköszönt a csapat rutinos vezetőedzőjétől…

A Corinthians vasárnap jelentette be, hogy elköszönt a csapat vezetőedzőjétől, a korábban a brazil válogatottat is irányító Dorival Júniortól, miután a Timao tíz forduló alatt csak kétszer nyert, és minden sorozatot számítva kilenc mérkőzés óta nyeretlen.

A rutinos szakember tavaly megnyerte a Brazil Kupát, idén pedig a Szuperkupát a Memphis Depayt is foglalkoztató együttessel, a mostani gyengélkedés azonban az állásába került. Dorival Júnior menesztése már a tizedik edzőváltás volt az új idény első tíz fordulója alatt, vagyis a mezőny felénél már történt helycsere a kispadon.

A Sao Pauló-i klub közleménye szerint ideiglenesen William Batista, az U20-as együttes edzője veszi át az irányítást.

Eközben César Luis Merlo arról számolt be, hogy a klub már szóbeli megállapodást kötött egy másik korábbi szövetségi kapitánnyal, a legutóbb a Vasco da Gamát irányító Fernando Dinizzel, aki a szezon végéig fogja átvenni a Corinthians irányítását.

Az 52 éves szakember 2022 áprilisától 2024 júniusig emlékezetes időszakot töltött el a Fluminensénél, amellyel páratlan sikereket ért el az ott töltött időszakban. Diniz vezetésével a Flu 2023-ban előbb a riói állami bajnoki címet, majd nagyszerű menetelés végén a Libertadores-kupát hódította el, 2024-ben pedig a Recopa Sudamericanát is megnyerték. Ezt követően viszont később végeláthatatlan hullámvölgybe kerültek, és miután a 2024-es Carioca-bajnokságban már az elődöntőben kiestek a nagy rivális Flamengo ellen, az országos bajnokságban is folyamatosan gyengélkedtek, melyet követően tavaly június végén a klub vezetősége megköszönte a munkáját.

A hazájában korábban rendkívül népszerű tréner menet közben 2023 júliusa és 2024 januárja között a brazil válogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltötte párhuzamosan a Fluminense vezetésével, azonban miután a Selecao hat forduló alatt csak hét pontot szerzett vele a dél-amerikai vb-selejtezőkön, így a tréner menesztése mellett döntöttek. Hat hónappal később Diniz a másik állását is elvesztette. Azóta a Cruzeiro és a Vasco kispadján töltött el egy-egy rövidebb időszakot.

Diniz kinevezése izgalmas időszakot vetít előre a Corinthians szurkolói számára. Az edző híres az egyedi, rendkívül labdabirtoklásra épülő és kockázatvállaló stílusáról, amelyet Brazíliában csak „Dinizismo” néven emlegetnek.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

(Borítókép: Photo by Ricardo Moreira/Getty Images)

Exit mobile version