BL: kétgólos előnnyel várhatja a visszavágót az Atletico Madrid
A Barcelona hazai pályán fogadta az Atlético Madrid együttesét, és már a mérkőzés elején nagy tempót diktált. A katalánok több ígéretes helyzetet is kidolgoztak, Marcus Rashford többször is közel járt a gólszerzéshez, de Juan Musso kapus rendre hárítani tudott. Az Atlético sem maradt adós a válasszal, Julian Alvarez és társai veszélyes kontrákkal próbálták megbontani a hazai védelmet.
A fordulópont az első félidő hajrájában érkezett el. Előbb a VAR közbelépésével Pau Cubarsí kiállítása miatt emberhátrányba került a Barcelona, majd nem sokkal később Julian Alvarez egy látványos lövéssel megszerezte a vezetést a madridiaknak. A szünetre így vendégelőnnyel vonultak a csapatok, miközben a hazaiak nehéz helyzetbe kerültek.
A második félidőben a Barcelona emberhátrányban is igyekezett nyomást gyakorolni, több helyzetet is kialakított, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott, vagy Musso állta útját a próbálkozásoknak. Az Atlético türelmesen játszott, majd a 70. percben tovább növelte előnyét, amikor Alexander Sorloth egy gyors támadás végén pontos lövéssel talált a kapuba.
A hajrában a katalánok mindent megtettek a szépítésért, de próbálkozásaik rendre pontatlanok maradtak. Az Atlético szervezetten védekezett, és megőrizte kétgólos előnyét, így idegenben aratott magabiztos győzelmet, amely nagyon sokat érhet még a Matracosok számára a jövő hét keddi visszavágón.
FC Barcelona – Atletico Madrid 0-2 (0-1)
Helyszín: Camp Nou (Barcelona)Vezette: István Kovács
Gólszerzők: – ill. Alvarez (45.) Sorloth (70.)
Kiállítás: Cubarsi (44.) ill. –
Barcelona: García – Koundé (Araújo, 73.), Cubarsí, G. Martín, Cancelo (A. Balde, 86.) – E. García, Pedri (Gavi, félidőben) – Lamine Yamal, Dani Olmo, Rashford (Ferran Torres, 73.) – Lewandowski (Fermín López, félidőben)
Atletico Madrid: Musso – N. Molina, Le Normand, Hancko (Pubill, 31.), Ruggeri – Giu. Simeone (Almada, 80.), M. Llorente, Koke (Baena, 60.), Lookman (Sörloth, 60.) – Griezmann (N. González, 80.), J. Álvarez