Klubcsapata tájékoztatása szerint a magyar válogatott márciusi felkészülési mérkőzésén megsérülő támadó sérülése meglehetősen súlyos…
A Debreceni VSC hivatalos oldalának tájékoztatása szerint Bárány Donát esetében külsőbokaszalag-szakadás, ezért műtétre van szüksége. A beavatkozást jövő hét szerdán végzik el Budapesten.
A Loki saját nevelésű csatára 2025. november 4-én kapott először meghívót a magyar felnőtt válogatottba Marco Rossi szövetségi kapitánytól, végül idén március 28-án egy Szlovénia ellen 1-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen debütált, amikor a félidőben állt be csereként Lukács Dániel helyére.
A március 31-i, görögök elleni mérkőzésen ugyancsak a szünetben állt be a támadó, ám a második félidő elején kapott egy rúgást, és ugyan folytatni tudta egy darabig, a 76. percben jelezte, hogy cserét kér.
(Borítókép: Photo by Rico Brouwer/Soccrates/Getty Images)
