Nicoló Schira információi alapján az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus vezetőedzőjének, Luciano Spallettinek eldőlni látszik a sorsa.
Nicoló Schira értesülései szerint Luciano Spalletti kész meghosszabbítani a szezon végéig szóló szerződését a Juventus élén. A tapasztalt olasz szakember esetleg új szerződése 2028 nyaráig lenne érvényes. Spalletti a 2025/2026-os kiírás közben vette át vezetőedzői posztot Igor Tudortól. Minden sorozatot figyelembe véve eddig 31 tétmérkőzésen ült a Zebrák kispadján, ezek közül 17 találkozót zártak győzelemmel, mellette 8-szor játszottak döntetlent és 6-szor szenvedtek vereséget. A Serie A-ban jelenleg az 5. helyen áll a Juve, mely komoly harcot vív a BL-t érő 4. pozícióért. A két legnagyobb rivális a Como és az AS Roma, de adott esetben még az Atalanta szintén közbe szólhat, hiszen a bergamóiak is csak 5 pontra vannak lemaradva.
Luciano Spalletti vezetőedzőként dolgozott korábban többek között az Udinese, az AS Roma, a Zenit, az Inter és a Napoli élén is. A Zenittel nyert két bajnoki címet és egy Orosz kupát is. Olaszországon belül az AS Romával kétszer is elhódította az Olasz kupát, a Napolival pedig a Scudettót zsebelte be. A Juventus előtt az olasz válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, 2023-2025-ig töltötte be a posztot.
Borítókép: (Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)
