A Konferencialigában is megrendezték csütörtökön este a negyeddöntő odavágóit, és mind a négy találkozón magabiztos hazai győzelem született.
A kora esti mérkőzésen a Rayo Vallecano egy nagyon sima 3-0-ás győzelmet aratott a Varga Barnabással a kezdőjében felálló AEK Athén ellen, azonban még nincs lefutva a párharc, ugyanis Görögországban egy csapatnak sincs könnyű dolga. A vezetést már a 2. percben megszerezték a spanyolok és még a szünet előtte kettőre növelték előnyüket, majd a 74. percben Isi Palazón büntetőjével alakult ki a végeredményt. A negyeddöntők legnagyobb rangadóján a Crystal Palace háromgólos előnyre tett szert odahaza a Fiorentina ellen. Az angolok már 31 perc elteltével kettővel mentek Mateta és Mitchell góljával, majd a 90. percben Sarr adta meg a kegyelemdöfést. A Mainz az egyetlen hazai gárda, aki „csak” 2-0-ra diadalmaskodott a Strasbourg ellenében, a német együttes Sano és Posch korai góljaival szerzett előnyt a visszavágóra. A Sahtar Donyeck és az AZ Alkmaar találkozóján sokáig nem úgy festett, hogy végül nagyon sima 3-0-ás győzelmet aratnak az ukránok. A vezetést a 72. percben szerezte meg a Donyeck Pedrinho révén, majd a hajrában Alisson tudott duplázni.
Rayo Vallecano – AEK Athén 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Akhomach (2.), López (45+2.), Palazón (74. – büntetőből) ill. –
Crystal Palace – Fiorentina 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Mateta (24. – büntetőből), Mitchell (31.), Sarr (90.) ill. –
Mainz – Strasbourg 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Sano (11.), Posch (19.) ill. –
Sahtar Donyeck – AZ Alkmaar 3-0 (0-0)
Gólszerzők: Pedrinho (72.), Alisson (81., 83.) ill. –
Borítókép: (Alex Davidson – UEFA/UEFA via Getty Images)
