Messi és a jövő ígérete: ezért választotta Garnacho az argentin válogatottat
A Chelsea argentin válogatott játékosa madridi születése révén a spanyol nemzeti csapatot is választhatta volna…
A Chelsea argentin válogatott szélsője, Alejandro Garnacho végre tiszta vizet öntött a pohárba és az ESPN-nek adott interjújában őszintén beszélt a válogatott döntése mögött álló szakmai és érzelmi okokról.
Garnacho számára a legfontosabb szempont az volt, hogyan tekintenek rá a szövetségnél. Elmondása szerint az argentinok az első perctől kezdve éreztették vele, hogy hosszú távú projektben gondolkodnak:
„Azért választottam az argentin válogatottat, mert a kezdetektől megadták azt a magabiztosságot, hogy fontos szereplő leszek a jövőben.”
Természetesen egyetlen fiatal játékos sem mehet el szó nélkül amellett, ha a történelem egyik legjobbjával léphet pályára. Garnacho elismerte, hogy Lionel Messi közelsége és a közös játék lehetősége döntő érv volt a mérleg nyelvén.
„Emellett fontos volt az is, hogy Lionel Messivel játszhassak együtt. Ez egy olyan lehetőség, amit nem lehetne könnyen visszautasítani” – tette hozzá.
Bár még karrierje elején jár, Garnacho önbizalma töretlen. Tisztában van vele, hogy a szurkolók sokat várnak tőle, de ő áll elébe a kihívásoknak.
„Tudom, hogy nagy dolgokat fogok még tenni értük, ez csak idő kérdése” – tette hozzá határozottan, jelezve, hogy a világbajnoki címvédőnél nem csak epizódszereplő, hanem a jövő egyik meghatározó alakja kíván lenni.
Ugyanakkor az évek óta Angliában játszó 21 éves támadó az argentin válogatott bő keretébe sem került be, és meglepetésnek számítana, ha a világbajnokságon ott lehetne a címvédő soraiban.
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)