Serie A: odahaza szaladt bele nagy pofonba az Udinese ellen az AC Milan – videóval
Az olasz bajnokság (Serie A) 32. fordulójának szombati játéknapján az AC Milan hazai pályán fogadta az Udinese csapatát.
Kétgólos előnyt szerzett az Udinese
A Milan az első bő félórában többször is próbálkozott, de kaput nem sikerült találnia a csapatnak. Az Udinese viszont keveset lőtt kapura, de a vezetést a 27. percben így is sikerült megszerezniük, amihez egy kis szerencse is kellett. A labdát Zaniolo vezette, majd rálépett és kitette jobbra Attának, aki középre szerette volna tenni erőből, de a játékszer megpattant Bartesaghin és a kapuban kötött ki, így a fiatal játékos öngólt vétett, 0-1! A 37. percben pedig kettőre növelte előnyét a vendég gárda. A jobb oldalról Zaniolo tekerte a kapu elé a labdát, amire Ekkelenkamp érkezett a legjobb ütemben és két védő között bólintott a bal kapufa tövére, 0-2!
Gyenge játékkal szenvedett csúfos vereséget az AC Milan
A Rossoneri a második játékrészben is sokat próbálkozott, de az utolsó passzok vagy megmozdulások nem igazán ültek, ezért a komoly lehetőségek elmaradtak, Okoyét nem állították megoldhatatlan feladat elé. A 71. percben pedig lezárta a találkozót az Udinese! A bal oldalon Atta kapott egy passzt Ekkelenkamptól, majd rávezette a védelemre és 16 méterről okosan, erőből a bal alsóba lőtt, 0-3! A hátralévő időben pedig a Milan nem tudott még szépíteni sem, a támadójátéka nagyon gyenge volt az Allegri vezette alakulatnak, így egy csúfos vereséget szenvedtek.
AC Milan – Udinese 0-3 (0-2)
Helyszín: San Siro, Vezette: M. Marchetti
Gólszerzők: – ill. Bartesaghi (27. – öngól), Ekkelenkamp (37.), Atta (71.)
Sárga lap: Leao (16.) ill. Kristensen (46.)
Kiállítás: – ill. –
AC Milan: Maignan – Athekame (Füllkrug 46.), De Winter, Pavlovic, Bartesaghi – Ricci (Fofana 60.), Modric (Jashari 72.), Rabiot – Saelemaekers, Leao (Loftus-Cheek 77.), Pulisic (Nkunku 72.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri
Udinese: Okoye – Kristensen, Kabasele, Solet – Ehizibue, Ekkelenkamp (Miller 85.), Karlström, Atta (Zarraga 85.), Kamara – Zaniolo (Piotrowski 66.), Davis (Gueye 76.). Vezetőedző: Kosta Runjaic
A mérkőzés videós összefoglalója:
Hamarosan…
A 32. forduló eddigi eredménye és további porgramja:
Péntek:
AS Roma – Pisa 3-0
Szombat:
Cagliari – Cremonese 1-0
Torino – Verona 2-1
AC Milan – Udinese
20:45 Atalanta – Juventus (Tv: Aréna 4)
Vasárnap:
12:30 Genoa – Sassuolo (Tv: Match 4)
15:00 Parma – Napoli (Tv: Match 4)
18:00 Bologna – Lecce
20:45 Como – Inter (Tv: Match 4)
Hétfő:
20:45 Fiorentina – Lazio
A bajnokság állása:
Borítókép: (Mattia Ozbot/Getty Images)