La Liga: nyerni tudott Bilbaóban a Villarreal! – videóval
A spanyol bajnokság (La Liga) 31. fordulójának vasárnapi játéknapját az Athletic Club és a Villarreal összecsapása zárta.
Kétgólos előnyre tett szert a Villarreal
A 11. percben alalkult ki a mérkőzés első nagy lehetősége, amikor Gueye tizenhatoson kívüli megpattanó lövése kevéssel szállt el Simon kapuja felett. A túloldalon a 16. minutumban Berchiche távoli lövése okozott riadalmat Luiz Junior kapuja előtt. A félidő közepén viszont megszerezte a vezetést a Villarreal. A 26. percben egy jobbról érkező beadásnál Cardona maradt üresen a tizenhatoson belül, majd higgadtan átemelte a labdát a kifutó Simon felett, 0-1! A 38. percben közel járt az egyenlítéshez a Bilbao egy szöglet után, de a labda kevéssel a jobb alsó sarok mellett hagyta el a játékteret. A ráadásban még nagyobb gondba került a hazai csapat, egy védelmi hibát kihasználva ugyanis Gonzalez volt eredményes, 0-2!
Csak szépíteni tudott a Bilbao
A második játékrész elején végleg lezárhatta volna a mérkőzést a Villarreal, azonban ezek a lehetőségek kimaradtak. Azonban a győzelmük így sem forgott veszélyben, egészen az utolsó percekig, a 84. minutumban ugyanis szépíteni tudott az Athletic Club. Ekkor Berchiche centerezését Guruzeta lőtte közvetlen közelről a hálóba, 1-2! Az egyenlítésre viszont már nem nyílt esélye a hazaiaknak, így a Villarreal kulcsfontosságú győzelmet aratott a San Mamésban.
Athletic Club – Villarreal 1-2 (0-2)
Helyszín: Estadio San Mamés Vezette: J. Guzman
Gólszerzők: Guruzeta (84.) ill. Cardona (26.), Gonzalez (45+5.)
Sárga lap: Gorosabel (90+1.), Guruzeta (90+1.) ill. Navarro (20.), Comesana (75.), Buchanan (78.)
Kiállítás: –ill.-
Athletic Club: Simon – Lekue (Gorosabel 46.), Vivian, Laporte, Berchiche – Jauregizar, Ruiz de Galarreta (Rego 66.) – I. Williams (Serrano 82.), Sancet (Berenguer 66.), N. Williams (Navarro R. 66.) – Guruzeta Vezetőedző: Ernesto Valverde
Villarreal: Luiz Junior – Cardona, Veiga, Navarro P. (Marin 46.), Mourino – Gonzalez (Pepe 68.), Gueye (Parejo 82.), Comesana, Buchanan (Moleiro 78.) – Oluwaseyi (Mikautadze 69.), Moreno Vezetőedző: Marcelino
A mérkőzés összefoglalója:
A 31. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Real Madrid – Girona 1-1
Szombat:
Real Sociedad – Alaves 3-3
Elche – Valencia 1-0
Barcelona – Espanyol 4-1
Sevilla – Atlético Madrid 2-1
Vasárnap:
Osasuna – Real Betis 1-1
Mallorca – Rayo Vallecano 3-0
Celta Vigo – Real Oviedo 0-3
Athletic Club – Villarreal 1-2
Hétfő:
21:00 Levante – Getafe (Tv: Spíler 2)
A bajnokság aktuális állása: