Premiership: kilencgólos meccset húzott be idegenben a Glasgow Rangers! – videóval
A skót bajnokság (Scottish Premiership) 33. fordulójának és egyben első szakaszának utolsó mérkőzése igazán gólgazdagra sikeredett…
A vezetést a Falkirk már a 6. percben megszerezte Broggio révén, majd a 26. minutumban Yeats révén már kettővel mentek a hazaiak. A Rangers még a szünet előtt szépíteni tudott Chukwuani révén, így pihenőre egygólos Falkirk előnnyel mentek a csapatok. A második félidő elején pedig 13 perc leforgása alatt háromszor is betaláltak a vendégek. Az egyenlítőt találatot Chermiti jegyezte a 47. percben, majd öt minutummal később Raskin góljával már a Rangersnél volt az előny. Az 58. percben pedig már a Világoskékek mentek kettővel, Miovski is megzörgette Bain hálóját. A 70. percben Miller révén egyet lefaragott a hátrányából a Falkirk, a középpályás büntetőből volt eredményes. Azonban a hazaiak sokáig nem reménykedhettek, mert Chermiti megduplázta góljainak a számát, valamint a csapata vezetését is. A 3-6-os végeredményt a 88. percben Miovski állította be, aki ezzel szintén duplázni tudott. A bajnokság első szakaszát a Falkirk a 6., míg a Rangers a 2. helyen zárta, azaz mindkét együttes a felsőházi rájátszásban folytatja.
Falkirk – Glasgow Rangers 3-6 (2-1)
Helyszín: Falkirk Stadion, Vezette: D. Robertson
Gólszerzők: Broggio (6.), Yeats (26.), Miller (70. – büntetőből) ill. Chukwuani (42.), Chermiti (47., 75.), Raskin (52.), Miovski (58., 88.)
A mérkőzés videós összefoglalója:
Hamarosan…
A 33. forduló eredményei:
Szombat:
Aberdeen – Hibernian 2-0
Celtic – St. Mirren 1-0
Dundee United – Livingston 3-2
Hearts – Motherwell 3-1
Kilmarnock – Dundee FC 2-2
Vasárnap:
Falkirk – Glasgow Rangers 3-6
Az első szakasz végeredménye:
Borítókép: (Alan Harvey/SNS Group via Getty Images)