Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Folytatta szédületes hazai menetelését a Ferencváros, amely idestova huszonkét mérkőzés óta veretlen saját stadionjában, az újabb áldozat a bajnok Videoton.
Jól kezdődött a meccs, amely előtt Varga Rolandot és Philipp Böniget köszöntötték. Előbbi századik élvonalbeli meccsén szerepelt, míg utóbbi ötven bajnoki után int búcsút a Fradinak. Joan Carrilo viszonylag tartalékos összeállításban küldte pályára övéit, akárcsak Thomas Doll.Előbbi abból kifolyólag, hogy többen nem folytatják a bajnoknál, míg Doll a kevesebbet játszóknak adott lehetőséget. Ugyanakkor a Fradi trénere természetesen a sérülések miatt is kénytelen volt változtatni. Ennek ellenére jobban kezdett a Fradi, amely már a harmadik minutumban megszerezhette volna a vezetést, ha Böde jobban céloz, és nem a lécre emel. A folytatásban is inkább a hazaiak akarata érvényesült, így Pajovic-nak sok dolga akadt. A másik oldalon viszont a szórványos Videoton-támadások is hordoztak magukban veszélyt. Jellemzően a széleken rendre megverte a bajnokot a kupagyőztes, így aztán nem volt nyugta a vendégeknek, akik a legnagyobb helyzetüket Vinícius fejese után hagyták ki. Dibusz parádés mozdulattal védett. Fordulás után sem változott sokat a játék képe, sőt! Alig kezdődött el a második félidő, Ugrai kapott remek keresztlabdát, beadását Pajovic éppen Böde elé paskolta, aki közelről nem hibázott. A gól lenyugtatta a hazaiakat, akik nem is kapkodtak a támadások kialakításával, így aztán adódott lehetőség a Videoton előtt is, de annyira nem volt átütőerő Carrillo együttesében, hogy a kaput sem nagyon sikerült eltalálni, mígnem húsz perccel a vége előtt Cukic eldöntötte a meccset. Varga szögletét Böde csúsztatta a szerb elé, aki szinte a gólvonalról tessékelte beljebb a labdát. Összességében megérdemelten nyert a Fradi, ha nincs Pajovic, talán a hat kapott gól sem lett volna irreális a piros-kékeknek. Ezzel véget ért a két együttes bajnoksága.
A kupa után a bajnokságban is legyőzte tehát a Videotont a Ferencváros.
Ferencváros – Videoton 2-0 (0-0)
Groupama Aréna, 6085 néző, vezette: Kassai Viktor
Ferencváros: Dibusz – Ramírez, Cukic, Batik, Bönig – Gyömbér, Cukic – Varga R., Somalia, Lamah – Böde
Videoton: Pajovic – Brachi (Heffler T., 66.), Vinícius, Fejes, Szolnoki – Trebotic, Simon Á. (Kocsos G., 81.) – Álvarez, Kovács I., Ivanovski – Feczesin (Oliveira, 74.)
g.: Böde (47.), Cukic (70.)
s.: Ramírez (28.), Haris (47.) ill.:Szolnoki (17.), Vinícius (45.), Brachi (51.)
Gavalovits Sándor
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…
Remekül teljesít Lipcsében a fiatal szlovén csatár…
A Granda vereségével búcsúzott az élvonaltól…
Egyetlen címre vannak a Dinamo Kijevtől…
Ismét egymásnak feszül az élvonal 28 csapata…
A legjobb 16 jelentette a végállomást…
A Rangers egy félidőt emberhátrányban küzdött végig, de nem jött össze a pontszerzés…
Robog az újabb bajnoki cím felé Pep Guardiola csapata…
Könnyen lehet, hogy ez volt Dárdai Pál utolsó hazai bajnokija a csapattal…
A kígyótérről vágta a kapuba a labdát Fabian Reese…
Felelevenítette a viszonyát a klubbal…
Pályára lép többek között a Manchester City, a Chelsea, a Real Madrid és a Borussia Dortmund…
Hamarosan gólrekorder lehet…
Megvan az első feljutó a francia másodosztályban…
Egy fiatalra és egy veteránra is számítanak…
Véget ért az alapszakasz az olasz másodosztályban…
A mérkőzés végére nagyon kipukkadt Eusebio Di Francesco csapata…
Kiváló szezont fut a Stuttgart és Serhou Guirassy is…
A hírek szerint a legjobban fizetett olasz futballista lesz a Serie A-ban!
Már csak annak kell kiderülnie hivatalosan, hová igazol…
Egy győzelemmel még lett volna esélye odaérni a hamburgiaknak a rájátszást érő harmadik helyre, de ezeket a reményeket a Paderborn elhessegette…