A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Rafa Marquez az egykori Bajnokok Ligája győztes Barcelona védő is kifejtette véleményét arról, hogy szerint mi dönthet szombat este. A játékos hét éven át erősítette a katalánokat, így jól ismeri a közeget és a csapatot is.
“A Barcelona a döntő egyértelmű favoritja, azonban nagyon nehéz dolguk lesz. Ha megnézzük a két csapatot akkor láthatjuk az egyik oldalon ott van a világ legjobbja Messi, viszont a Juvenak is ott van Pogba. Nagyon szoros lesz.”
“Ha összehasonlítjuk a két csapatot akkor a legnagyobb kontrasztot talán a két kapus között találhatjuk. Buffonnak óriási tapasztalata van, a másik oldalon pedig Ter Stegennek ez még csak az első év egy ilyen nagy csapatban és egy ilyen kiélezett szituációban.”
“Messi vagy Pogba fogja eldönteni a csatát.”-zárta le mondandóját a 36 éves egykori mexikói válogatott játékos.
Marquez 2003-2010-ig volt a Barcelona kötelékében, ez idő alatt két alkalommal nyert BL trófeát és 4 alkalommal bajnokságot.
Herczeg Zsolt
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…