A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A Sevilla a mai napon nem csak Carlos Baccától, hanem középpályásától, Stéphane Mbiától is megvált.
A kameruni válogatott játékos elfogadta a Trabzonspor ajánlatát, így Törökországban folytatja. A Sevilla a mai napon két játékosán is túladott, ugyanis Bacca az AC Milanhoz igazolt. A 29 éves középpályás két évet töltött el az Európa Liga győztes csapatnál, ez idő alatt 42 mérkőzésen jutott szóhoz, amin 7 gólig jutott. Mbia négy évre írt alá. “A legjobb teljesítményemet akarom nyújtani a Trabzonsporban. Célom az, hogy segítsek megvalósítani azt, amiről az emberek itt álmodnak” – nyilatkozta Mbia.
A török gárda tervez még igazolásokat, hiszen szeretnének felnőni a nagy hármashoz, azaz a Galatasaray, Fenerbache, Besiktas trióhoz.
Szajevics Patrik
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…