Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Az olasz zseni, ahogy azt már sejteni lehetett, áttette a székhelyét Torinóból New Yorkba, így egy csapatban fog játszani David Villával és Frank Lamparddal.
A Chuck Norrishoz hasonlító irányító 4 évet követően hagyta ott a Juventust, ahol megnyerte mind a 4 bajnokságot, egy kupát, két szuperkupát és a most véget ért szezonban másodikként végzett a BL-ben. Pirlótól érzelmes búcsút vettek a Bianconeri honlapján, ő viszont már az új kihívásra koncentrál.
“Régóta szerettem volna, hogy kipróbáljam magam máshol, és most, hogy volt rá lehetőségem meg is ragadtam.” – nyilatkozta az olasz passzmester. “Ez egy klub, ami egyre jobb és jobb lesz, és ugyanannyira sikeréhesek, mint én. Remélem, hogy jól szereplünk majd a ligában.”
“Olaszországon kívül voltak más lehetőségeim, azonban sosem kételkedtem benne, hogy New Yorkot választom az itteni emberek lelkesedése miatt. Találkoztam az edzővel, Jason Kreisszel, és elég jó benyomást tett rám a klubbal kapcsolatban. Van egy tiszta elképzelése a futballról, biztos vagyok benne, hogy jó kapcsolatunk lesz és megpróbálunk együtt megnyerni mindent.”
Pirlo igazolása azt jelenti, hogy a New York City felállhat a Pirlo-Lampard-Villa tengellyel egy meccsen. Ezzel tovább növelik az MLS népszerűségét, és még egy ok, hogy leüljön valaki a tévé elé.
Tereh Balázs
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!