Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Öt esztendőt követően elhagyja az Olympique Marseille csapatát, és a katari bajnokságban vitézkedő Al-Arabi együttesében folytatja pályafutását a korábbi válogatott védő, Rod Fanni.
Az előző szezon végeztével lejárt a Marseille csapat veterán védőjének szerződése, így Fanni (a képen Mandanda kapus mellett) szabadügynökként bátran nézelődhetett az ajánlatok között. Az idén már a 34 életévét betöltő játékos tegnap hivatalosan is bemutatkozott, mint az Al-Arabi legújabb szerzeménye.
A benini származású bekk érkezése a hírek szerint rendkívüli fontosságú volt a klub számára, ugyanis hiába rendelkezik a helyi liga legjobb légiósaival, legjobb támadóival, és úgy általában legértékesebb keretével, az előző idény csak a 8. helyen fejezte be a tizennégy csapatos bajnokságban.
Értesüléseink szerint Fannit az MLS-ből, és a Premier League-ből is keresték, ám gyaníthatóan a legjövedelmezőbb helyre szerződött, pályafutása alkonyához közeledvén.
Balogh József
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!