A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
A Real Madrid csapatánál fontos döntés előtt álltak, ugyanis új csapatkapitányt kellett kinevezni, lévén Iker Casillas sok évnyi „főnöksége” a Portohoz való igazolásával véget ért.
A „Királyiaktól” a minap éppen egy védő kolléga, a fiatal Dani Carvajal dicsérte Sergi Ramos-t, aki szerint a világ-, és Európa bajnok csapattárs a legmegfelelőbb arra, hogy átvegye a csapatkapitányi poszttal járó tisztséget. Mert ugyan nem hivatalos még, de szinte biztosra vehető, hogy a korábban az elszerződésével riogató Ramos lesz az új „cséká”, ami nem is lenne meglepő, lévén ő az egyik legtapasztaltabb csapattag, ráadásul már éppen tíz éve erősíti a Real Madridot.
„A kapitány Sergio lesz, és biztos vagyok benne, hogy jó lesz. Ő már sok nyertes meccsen van túl, és már több éve van a klubnál, így már érdemes ennek a szerepnek a kipróbálására. Biztos vagyok benne, hogy majd jól teljesít ebben a helyzetben. El sem tudom őt képzelni egy másik mezben, csak a miénkben.” – nyilatkozta, a szintén válogatott Carvajal.
Balogh József
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…