Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A szokásokhoz híven nagy erősítési versenyben van egymással a török bajnokság három topcsapata. Meglepetésre a bajnok Galatasaray eddig elég visszafogottan igazolgatott, egyetlen igazi nagy név a hálójukban, Lukas Podolski.
Ugyanis a Galata viszonylagos transzferpiaci tétlenségét kihasználva a Fenerbahce, és a Besiktas együttese is bőszen igazolgat. Előbbiek már szerződtették Simon Kjaert, Nanit és Robin van Persiet. A fekete-fehér mezesek pedig már a keretükben tudják többek között Ricardo Quaresmat és Mario Gómezt is.
Gyaníthatóan a helyi sajtót is aggasztja az unalmas Galatasaray, így hogy-hogy nem, de felreppen a pletyka, miszerint az isztambuliak kinézték maguknak a Paris Saint-Germain öregedő sztárját, Zlatan Ibrahimovic-ot. Ám a találgatást gyanúsan gyorsan igyekezett megcáfolni a Galata elnöke, Dursun Özbek:
„Még mindig keressük az új játékosokat a következő szezonra. Azonban nem vagyunk érdekeltek Zlatan Ibrahimovic-csal kapcsolatban. Mi soha nem tettünk még ajánlatot neki…”
Van még kérdés?
Balogh József
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…