A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
Rangadóra kerül sor a Magyar Kupában, hiszen ismétlődik a tavalyi finálé.
Elkészítették a legjobb nyolc közé jutott csapatok párharcait. Kiemelkedik a Ferencváros és a Videoton csörtéje, amely legutóbb a döntőben magabiztos Fradi sikerrel ért véget. És bár három NB III-as csapat is ott van a nyolc között, nem biztos, hogy az elődöntőig eljutnak. A Nyíregyháza keleti rangadót játszik a Debrecennel, az „óriásölő” Kozármisleny a Békéscsabával mérkőzik, míg a Tiszaújváros az Újpesttel csap össze.
Íme a tavalyi magyar kupa-finálé:
Magyar Kupa, negyeddöntő
2016. február 17.
Nyíregyháza Spartacus (NB III.) – DVSC-TEVA
Ferencvárosi TC – Videoton FC
Békéscsabai Előre FC – HR-Rent Kozármisleny FC (NB III.)
Újpest FC – Termálfürdő-Tiszaújváros (NB III.)
2016. március 2.
DVSC – Nyíregyháza
Videoton – Ferencváros
Kozármisleny – Békéscsaba
Tiszaújváros – Újpest
Gavalovits Sándor
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…