Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Kedden megkezdődött az Ifjúsági Bajnokok Ligája egyenes kieséses csapata. Az őszi csoportgyőztesek erőnyerőként szemlélik, ahogyan a csoport másodikok és az bajnoki ág nyertesei összecsapnak a nyolcaddöntőbe jutásért. A Middlesbrough esélyt sem adott ellenfelének, az Arsenal és a Sevilla pedig búcsúzott a sorozattól.
Ajax u19 – Sevilla u19 3-1 (1-1)
G: Dekker (14.), Van de Beek (49.), Nouri (79.) ill. Nane (36.)
A holland iskola mégis csak holland iskola, az Ajax pedig Európa egyik legjobb és legnagyobb utánpótlás nevelő klubja. Idén változott a rendszer, nem csak a felnőtt BL-főtáblán szereplő együttesek u19-es csapatai szerepelnek a sorozatban, indult egy bajnoki ág is, melyet itt az egyenes kieséses szakaszban fésültek össze. Méghozzá úgy, hogy a csoportokat megnyerő csapatok erőnyerőként kvalifikálták magukat a nyolcaddöntőbe, a második helyezettek pedig a bajnoki ágról érkező csapatokkal mérkőzhetnek a nyolcaddöntőbe jutásért. Ilyen, bajnoki ágról érkező csapat idén az Ajax, mely az erőviszonyoknak megfelelően, a második játékrészben egyértelművé tette, hogy melyik a jobb csapat
Anderlecht u19 – Arsenal u19 2-0 (2-0)
G: Van Camp (8., 28.) ill. –
Belga, kontra angol iskola, két igen erős és merőben különböző stílus. Noha az Arsenal többet birtokolta a labdát és jó kísérletező kedvben is voltak a játékosok, Van Camp játékára nem volt ellenfele a védelemnek. A fiatal belga szűk fél óra alatt lerendezte a párharcot, s immáron öt gólos a sorozatban. A 17 esztendős belga középpályás Orel Mangala két gólpasszt jegyzett.
Middlesbrough u19 – Dinamo Kijev u19 5-0 (2-0)
G: Cooke (8.), Pattison (31.), jakupovic (49.), Coulson (68.), Wheatley (78.) ill. –
Mezőnyben nem, de a kapu előtt hatalmas különbség volt a két csapat között, avagy az angol bajnok mint úthenger az aszfalton, úgy suhant át angol ellenfelén. A gólok megoszlottak.
A folytatásban szerdán:
16:00 Salzburg u19 – AS Roma u19
17:00 Pribram u19 – CSZKA Moszkva u19
17:00 Midtjylland u19 – Atletico Madrid u19
18:00 Celtic u19 – Valencia u19
18:00 Elfsborg u19 – Real Madrid u19
Őszi Ádám
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…