Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
A spanyolok is kihirdették 23 fős szűkített keretüket. Vicente del Bosque két fiatal játékost hagyott ki, de egy harmadikat magával visz az Európa-bajnokságra.
Forrás: uefa.com
Azt már eddig is tudtuk, hogy Fernando Torres, Diego Costa, Santi Cazorla, Juan Mata és Javi Martínez nem került be Vicente Del Bosque válogatott keretébe, de most másik két játékosától is búcsút vett. Nem lesz ott Franciországban a Real Madrid csillaga Isco és az Atlético Madrid legújabb felfedezettje, Saúl Níguez sem, de bennmaradt a Realban idén fantasztikus szezont futó Lucas Vázquez, akinek ez lesz az első felnőtt válogatottbeli szereplése.
A spanyolok szűk kerete:
Kapusok: Iker Casillas (Porto), David de Gea (Manchester United), Sergio Rico (Sevilla)
Védők: Sergio Ramos (Real Madrid), Gerard Piqué (Barcelona), Jordi Alba (Barcelona), Juanfran (Atlético Madrid), César Azpilicueta (Chelsea), Marc Bartra (Barcelona), Mikel San José (Athletic Bilbao), Héctor Bellerín (Arsenal)
Középpályások: Sergio Busquets (Barcelona), Andrés Iniesta (Barcelona), Cesc Fabregas (Chelsea), David Silva (Manchester City), Koke (Atlético Madrid), Thiago (Bayern München), Bruno Soriano (Villarreal)
Támadók: Pedro (Chelsea), Lucas Vázquez (Real Madrid), Álvaro Morata (Juventus), Nolito (Celta Vigo), Aritz Aduriz (Athletic Bilbao)
Szigeti Andrea
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…