“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Olasz lapértesülés szerint a Serie A-ban szereplő AS Roma a Real Madrid alkalmazásában álló hátvédet szeretné leigazolni. A “farkasok” által kiszemelt játékos nem más, mint Nacho Fernández.
Az AS Roma szeretné leigazolni a Real Madrid védőjét, nevezetesen Nacho Fernándezt – állítja az Il Messaggero. A spanyol hátvédet 2020 júniusáig köti szerződés a “királyi gárdához”, a transfermarkt pedig 5 millió euróra becsüli a piaci értékét.
Nacho Fernández 2001 óta tartozik a Real Madrid kötelékébe, a felnőttek között pedig a 2010/2011-es szezon folyamán mutatkozhatott be. A spanyol védő természetesen kiegészítő embernek számít a “királyi gárdánál”, akinek tehát nem jönne rosszul egy római szerződés, hiszen minden bizonnyal jóval több lehetőséget kapna az olasz fővárosban. Minden frontot egybe véve eddig 79 tétmérkőzésen léphetett pályára a madridiak színeiben.
Németh Boldizsár
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…