Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Cristiano Ronaldo több hétre kidőlt

Ahogy az várható volt, Cristiano Ronaldo térdsérülést szenvedett az Európa-bajnokság döntőjében, ami miatt körülbelül négy hetes pihenő vár rá, habár egyes oldalakon az is megjelent, hogy 4-5 hónap kihagyás is várhat rá…

14683146170785

Forrás: Marca

A sérülés azt is jelenti, hogy kihagyja az egész felkészülési szezont, illetve az augusztus 9-i Európai Szuperkupa-döntőt, amit az Európa-liga győztes Sevilla ellen játszanak. Július végéig egyébként is szabadságot kapott, de augusztusban már Madridban lesz, hogy a Real Madrid orvosi stábja segítse a felépülését.

A Managingmadrid.com spanyol oldal szerint Ronaldónak részleges elülső keresztszalag-szakadása van, ami miatt akár 4-5 hónapot is ki kell majd hagynia, de más spanyol oldalakon, mint például a Marca és az As is a 3-4 hetes kihagyást jósolja.

Ronaldot az Eb-döntő 7. percében rúgta meg Payet, aztán még próbálkozott a játékkal és végül a 25. percben végleg le kellett cserélni. A meccs közben befáslizott lábbal a pálya szélén elég aktív volt, és azóta is bőszen posztolgat közösségi oldalaira, ahol nyoma sincs annak, hogy óriási fájdalmakat él át. Ronaldot még csak a portugál válogatott stábja vizsgálta meg, pontosabb jelentést akkor kaphatunk az állapotáról, ha már Madridban is járt vizsgálaton.

Szigeti Andrea